Tisztességtelennek és értelmetlennek tartja Florin Cîţu kormányfő a rendőrök tiltakozását, mikor Románia az utóbbi száz év legnagyobb válságán ment keresztül és a versenyszférában 1,4 millió embert kellett kényszerszabadságra küldeni.
Ezzel arra reagált, hogy a Publisind szakszervezeti szövetség tagjai a béreik befagyasztása miatt tüntettek (nem tartva tiszteletben sem a tüntetésre engedélyezett terület határait, sem az időkeretet), az infláció mértékéhez igazított béremelést követelve. A miniszterelnök emlékeztetett: a közszférában tavaly 8 százalékkal (egyes ágazatokban 25 százalékkal) nőttek a bérek, a bérköltségek megduplázódtak az utóbbi négy évben, és jelenleg a GDP mintegy 12 százalékára rúgnak, miközben az uniós átlag a GDP 10 százalékára tehető. Hozzátette: 2021-ben a magánszektorban sem lesznek bérnövekedések, mert továbbra is gazdasági válság van. Azt is elmondta: a kormány csökkenteni kívánja az állami vállalatok igazgatótanácsi tagjainak létszámát. Az állami vállalatok vesztesége 63 milliárd lej, ez több, mint a beruházásokra elkülönített keret, ami 62 milliárdot tesz ki. Románia nem halogathatja tovább az állami szektor reformját – véli Cîțu, aki szerint „ez tarthatatlan, reformra van szükség az intézményrendszerben, állami vállalatoknál, a nyugdíjrendszerben, a közalkalmazotti béreknél, az adóhatóságnál”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.