Ahogy az idő engedi, folytatják a Kovásznára tervezett Kőrösi Csoma Sándor Múzeum és Dokumentációs Központ építését. Az elmúlt év végén a vasbeton alapot sikerült megönteni. Az építkezési engedélyt tavaly szeptemberben bocsátotta ki a városháza, a kivitelezőnek két év áll rendelkezésére, hogy átadja a megrendelőnek, a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Egyesületnek az ingatlant – tudtuk meg a múzeum megálmodójától, Gazda József nyugalmazott tanártól, aki 1990-ben az egyesület megalapításában is nagy szerepet vállalt.
Harmincéves tervről van szó, de csak csak 2019 decemberében szavazta meg a magyar kormány, hogy támogatja az intézmény létrehozását. A támogatás lényegében Lezsák Sándornak köszönhető. Az Orbaiszék című kötet bemutatása alkalmával jelen volt Kovásznán, érdeklődött a tervről, és el is érte, hogy finanszírozást kapjanak az Emberi Erőforrások Minisztériuma révén – számolt be az előzményekről Gazda József.
Most, hogy elkezdődött az építkezés, a legnagyobb feladat, hogy összeszedjék a leendő múzeum és dokumentációs központ anyagát. Rá kell állni, ember kell ide. Rá kell irányítani a figyelmet a környék nagy szülöttére, nemcsak a helyiek által, hanem az ide érkező vendégek, az elszármazottak révén is. Élővé kell tenni a múzeumot – állapította meg Gazda József.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) már készített egy anyagot a Csoma-életútról, ezt be kellene mutatni Kovásznán. „Koldulni kell az anyagot” – fogalmazott Gazda József. Anyag van, ezzel kapcsolatban dr. Flórián Csaba, Marczell Péter orientalista nevét említette. Utóbbi Csoma-kutató 2007-ben Genfben hunyt el. Utóda nem lévén, az Ázsiai Társaság birtokában lévő jelentős dokumentációja az Érdi Földrajzi Múzeumba „vándorolt” (Kőrösi Csoma Sándor őshazakutató az Ázsia-teremben kapott helyet – szerk. megj.). Az MTA-val már folytattak tárgyalásokat annak érdekében, hogy a Marczell-hagyaték legalább fotokópiákon, mikrofelvételeken jusson el Kovásznára – mondta el Gazda József.
A kovásznai múzeum egyik termét Gazdáné Olosz Ella művészeti hagyatékának kívánják fenntartani. Ázsia-járó volt, így művészete kapcsolódik Csoma világához. Ezért érdemli meg, hogy a városi művelődési házban lévő emlékkiállítását átköltöztessék a Csoma-múzeumba – érvelt Gazda József.