Módosítások nélkül jóváhagyta a parlament együttes ülése tegnap a Florin Cîţu liberális miniszterelnök vezette koalíciós kormány idei központi költségvetését. A szociáldemokrata ellenzék által beterjesztett több mint 3500 módosító indítvány mindegyikét elutasította a jobbközép parlamenti többség.
A miniszterelnök szerint első alkalommal történt meg a rendszerváltás utáni három évtizedben, hogy egy költségvetés-tervezet „tisztán” kerül ki a parlamentből. Az ellenzék viszont „költségvetési diktatúrának” minősítette három és fél ezer módosító indítványának leszavazását.
Cîţu azt hangoztatta: kormánya a beruházásokra összpontosító, a központi és helyi közigazgatás reformját elindító, a tartós gazdasági növekedést megalapozó „felelős” büdzsét terjesztett a parlament elé, amely úgy mérsékeli a világjárvány idején elszabadult deficitet, hogy közben nem faragja le a béreket és nem növeli az adóterheket.
A nyugdíjak és a családi pótlék emelésének elnapolása ellen tiltakozó ellenzék társadalomellenesnek, törvénytelennek és nemzetellenesnek minősítette a költségvetést, s a társadalmi szolidaritás teljes hiányával vádolta a kormányt.
Az RMDSZ részéről felszólaló Miklós Zoltán, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja elmondta: serkentik az uniós pénzalapokból finanszírozható infrastrukturális beruházásokat, ezekhez a költségvetés biztosítja a szükséges előlegeket. Az RMDSZ a magyarok által lakott települések egészségügyi intézményeinek fejlesztését és a magyar vezetésű önkormányzatok projektjeinek finanszírozását is támogatta.
A tegnapi végszavazáson 234 képviselő és szenátor támogatta, 170 pedig ellenezte a 7,16 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számoló költségvetési törvényt. Románia a tavalyi évet 9,79 százalékos deficittel zárta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.