Női kosárlabda, Nemzeti LigaAz Arad és a Kolozsvár érkezik Háromszékre

2021. március 4., csütörtök, Sport

Újabb teremtornákkal, illetve az alapszakasz 15. és 16. fordulójával folytatódik a női kosárlabda Nemzeti Liga, a négyszeres bajnok Sepsi-SIC pedig házigazdaként várja a hétvégét. A sepsiszentgyörgyi buborék mellett Konstanca és Szatmárnémeti ad otthont egy-egy turnénak.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Háromszéki csapataink – a megyeszékhelyi Sepsi-SIC és a Kézdivásárhelyi SE – egy hete még Brassóban léptek pályára, ezen a hétvégén már a Sepsi Arénában küzdenek meg soros ellenfeleikkel, a harmadik helyezett Aradi FCC, illetve a rangsor ötödik helyén álló Kolozsvári U együttesével. Mint ismeretes, a zöld-fehérek megnyerték mindhárom Cenk alatti városban lejátszott bajnokijukat: előbb a Târgoviștét, majd a Brassói Olimpiát és a KSE gárdáját is két vállra fektették. A hibátlan mérleggel rendelkező szentgyörgyiek 28 ponttal vezetik a tabellát, az 5/9-es győzelmi mutatóval rendelkező KSE 19 ponttal a nyolcadik. A magyarországi Molnár József irányította kék-fehérek felemás hétvégén vannak túl, hiszen kikaptak az Olimpiától és megyebéli riválisuktól, ám presztízsgyőzelmet arattak a szebb napokat is megélt, tizenkétszeres bajnok Târgoviște csapata fölött. Házigazdaként az Aradi FCC egy sikerrel és két kudarccal fejezte be a visszavágó-sorozat első teremtornáját, míg a Kolozsvári U két diadalt és egy vereséget jegyzett február utolsó hétvégéjén. A szentgyörgyi torna slágermeccsének egyértelműen a szombati Aradi FCC–Sepsi-SIC találkozó ígérkezik, ez lesz a 31. egymás elleni összecsapása a két együttesnek, külön párharcukat a zöld-fehérek vezetik 20–10 arányban. A Román Kupa szatmári fináléjában mutatott meglepően jó játéka miatt a Kolozsvári U vasárnap este egy kicsit újra megizzaszthatja Zoran Mikes lányait, de bízunk abban, hogy a kupadöntőhöz hasonlóan ezt a meccset is a SIC-es kosarasok nyerik meg.

Sepsiszentgyörgy mellett Szatmárnémetiben és Konstancán lesz még egy-egy buboréktorna: előbbi helyszínen a házigazda VSK, a Nagyváradi Rookies, az Agronómia Bukarest és a szintén fővárosi Rapid lép parkettre; a tengerparton a Phoenix mellett az Alexandria, a Târgoviște és a Brassói Olimpia küzd a pontokért.

A tervezett program (a frbaschet.ro szerint): * szombaton, Sepsi Aréna: Kolozsvári U–Kézdivásárhelyi SE (16 óra), Aradi FCC–Sepsi-SIC (19 óra); Szatmárnémeti: Bukaresti Rapid–Nagyváradi Rookies (15.30 óra), Agronómia Bukarest–Szatmárnémeti VSK (18 óra); Konstanca: Konstancai Phoenix–Brassói Olimpia (16 óra), Alexandria–Târgoviște (19 óra) * vasárnap, Sepsi Aréna: KSE–Arad (16 óra), Sepsi-SIC–Kolozsvári U (19 óra); Szatmárnémeti: VSK–Rapid (11 óra), Nagyvárad–Agronómia (14 óra); Konstanca: Olimpia–Alexandria (13 óra), Târgoviște–Konstanca (16 óra).

A szatmári Both Katalin Sportteremben további két mérkőzést rendeznek: pénteken pótolják az Agronómia Bukarest–Nagyváradi Rookies (19 óra), míg hétfőn a Szatmárnémeti VSK–Agronómia Bukarest (12 óra) találkozót.

A rangsor állása: 1. Sepsi-SIC (14/0) 28 pont, 2. Szatmár (12/1) 25 pont, 3. Arad (10/4) 24 pont, 4. Brassó (10/4) 24 pont, 5. Kolozsvár (8/6) 22 pont, 6. Târgoviște (7/7) 21 pont, 7. Konstanca (7/7) 21 pont, 8. KSE (5/9) 19 pont, 9. Rapid (4/10) 18 pont, 10. Alexandria (2/12) 16 pont, 11. Agronómia (3/9) 15 pont, 12. Nagyvárad (0/13) 13 pont. (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1512
szavazógép
2021-03-04: Sport - :

Nehéz meccsek előtt áll a román futsalválogatott (Teremlabdarúgás, Eb-selejtező)

Csütörtökön és jövő szerdán újabb Eb-selejtezőt vív a Robert Lupu irányította román futsalválogatott, amely mindkét játéknapon Bosznia-Hercegovina nemzeti csapata ellen lép pályára. A 4-es csoportbeli párharc első mérkőzését ma 20 órától Bukarestben rendezik meg, majd hat nap múlva Zenicában kerül sor a visszavágóra.
2021-03-04: Sport - :

Három csapat tesztel a Hungaroringen (Forma–1)

A Forma–1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli a hivatalos honlapján ismertette a 2021-re tervezett gumiteszteket, amelyeken kilenc istálló próbálhatja ki a Pirelli 2022-re tervezett abroncsait, és visszajelzéseket is adhat róluk.