Röpke két hét leforgása alatt két bírósági döntésről is világgá röpült a hír, miszerint az igazságszolgáltatás fizetségre méltónak ítélte a házimunkát. Azt a „kenyérkereső” munkával egyenértékű foglalatosságot, melyet a nemek szerepéből eredően a nőkre „osztott le”, de lényegében soha nem ismert el a társadalom, egyhamar aligha helyrehozható, velejéig méltánytalan helyzetet teremtve. Ezt nem oldja még az évi egyszeri nők napi (bűnbánati?) csinnadratta sem, s az ilyentájt egy-két „érdekesnek” vélt téma sem a hírügynökségi jelentésekből. Az alább részletezett két eset földrajzilag tőlünk kissé távolabb esik, de kinek-kinek meglehet rá a maga története.
A portugál döntés
A portugál fellebbviteli bíróság 60 ezer eurós kártérítést ítélt meg egy válóper során a feleségnek mindazért a házimunkáért, amelyet a harmincéves házasság alatt elvégzett – közölte az Agerpres hírügynökségre hivatkozva a Transindex.
A nő eredetileg 240 ezer eurót kért, a törvényszék azonban alapfokon elutasította kérését, azzal indokolva döntését, hogy „a házimunka természetes velejárója” az együttélésnek.
A nő nem fogadta el a törvényszék döntését, fellebbezett, és bár nem sikerült a kért összeget kiharcolnia, a fellebbviteli bíróság a portugáliai minimálbér alapján 60 ezer euróban állapította meg azt az összeget, amely a 30 éves házimunkáért járna neki. Ez havonta alig 167 eurót jelent.
A kínai példa
Kompenzálnia kell a feleségét a házasság ideje alatt elvégzett házimunkáért egy kínai férfinak is, egy Kínában úttörőnek számító bírósági határozat szerint, melyet egy válóperben hoztak – számolt be róla a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna alapján február 25-én az MTI.
A bíróság a férfit 50 ezer jüan (mintegy 31 000 lej) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett ingyenes házimunkáért cserébe. Átszámítva, ez havonta a 115 eurót sem éri el.
Kínában első alkalommal hoztak hasonló ítéletet válóperes ügyben, miután idén hatályba lépett az ország polgári törvénykönyve. A kínai polgárjogi törvények szerint annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, valamint a háztartásban, válás esetén jogában áll kompenzációt kérni.
A feleség a bíróságnak elmondta: a házasság öt éve alatt ő végezte az összes háztartási munkát, gondoskodott közös gyermekükről, a férje ezekből a feladatokból egyáltalán nem vette ki részét.
A pert levezető bíró elmondta: a kárpótlás összegét a házasság időtartamát, a feleségre háruló terheket, a férj jövedelmét és az átlagos megélhetési költségeket figyelembe véve határozták meg. A feleségnek, aki eredetileg 160 ezer jüan (kb. 98 000 lej) ellenszolgáltatásért folyamodott, a bíróság önálló felügyeleti jogot is ítélt a közös gyermek felett.
Az ítélet híre heves vitát váltott ki a kínai Twitterként is emlegetett Weibo mikroblogon. Míg egyes kommentelők helyeselték a kompenzációt, mások azzal érveltek ellene, hogy amennyiben a férj a munkájából származó jövedelemből tartja fenn a családot, úgy igazságos munkamegosztásnak számít, ha a saját jövedelemmel nem rendelkező feleség cserébe a háztartás terheit veszi magára.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a 15 és 64 év közötti korosztályban a kínai nők átlagosan 234 perc (3,9 óra) térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet.
A CGTN-nek nyilatkozó jogi szakértők szerint a szóban forgó bírósági határozat, valamint az általa kiváltott társadalmi vita figyelmet és tiszteletet ébreszthet az emberekben a házimunkát illetően, melyet jellemzően alábecsülnek más munkákkal szemben. A kínai polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek célja pedig, hogy védelmet nyújtsanak a háztartási feladatokból nagyobb részt vállaló házastársnak. Az egyik szakértő hangsúlyozta: mivel a házastársak közül az egyik gyakran feladja a karrierjét vagy a tanulmányi előrehaladását a család támogatása érdekében, válás esetén nehezebb visszatérnie a munkába, a kompenzáció pedig a jövője anyagi zálogát jelentheti.
Na, de miért a házastárs?
Nem kell Kínáig mennünk, ha a nők által ingyen és bérmentve elvégzett házimunkáról van szó, hiszen a nyugati társadalmakban is, nem beszélve Romániáról vagy Magyarországról, a többségi vélemény szerint a nők az „alkalmasabbak” a háztartás vezetésére, a házimunka elvégzésére. Bár a tipikus „háziasszony szerep” eltűnőben van, és a férfiak sem tetszelegnek feltétlenül a családfenntartók szerepében, a fizetetlen házimunkával a nők még mindig sokkal több időt töltenek el a férfiaknál. Ráadásul a friss kutatásokból az is kiderült, hogy a koronavírus miatti járványhelyzet csak tovább rontott a nők helyzetén. Hiába létezik tehát az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, a világ szinte bármelyik pontján igaz, hogy a nők anyagi és munkaerőpiaci helyzete rosszabb, többek között éppen azért, mert a házimunkát „pro bono” végzik. Az Oxfam egyszerűen és eléggé hatékonyan kiszámolta, hogy mennyi az annyi. A 2020-as adatok szerint 10 900 milliárd dollár az értéke annak a házimunkának, amelyet a nők végeznek el, és amely nem jelenik meg semmilyen gazdasági mutatóban – tágítja ki a kört a kínai bírósági döntés kapcsán a Transindex.
Azt viszont senki sem bolygatja, hogy ezt a kérdést a gyarlóan berendezkedett társadalmak miért hárítják a családra. Nemhogy oldanák, de mélyítik a szakadékot, amikor a férjjel fizettetik meg azt a munkát, ami társadalmilag épp olyan fontos, mint „a munkába járás”. Szó szerint ez azt sugallja, hogy a nők a házimunkával a férjüket (na jó, a családjukat) szolgálják, és hogy eddig fizetetlen rabszolgák helyett most aprópénzzel lesajnált, fizetett rabszolgákká válhatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.