Nagybirtokosok hetvenkét évvel ezelőtti kálváriájaSaját életükből kitelepítve

2021. március 7., vasárnap, Élő múlt

A huszadik század rengeteg fájdalmas eseménye között máig sebeket felszakító emlékek övezik Erdélyben az 1949. március 3-ra virradó órákat. A Románia Szent Bertalan-éjszakájának is nevezett éjjelen több ezer embert gyűjtöttek össze és szállítottak kényszerlakhelyre. A háromszékiek számára másfél év múlva a kálvária újabb stációja következett: az 1963-ig tartó dobrudzsai kényszermunkatábor.

  • Csoportkép deportáltakkal. Fotók: Mikes családi archívum, Beczásy családi archívum
    Csoportkép deportáltakkal. Fotók: Mikes családi archívum, Beczásy családi archívum

A kommunisták által kitervelt államosítási és faluátalakítási folyamat első hivatalos intézkedése március 2-ához kötődik. A kormány aznap fogadta el az 50 hektár fölötti földbirtokok kisajátításának törvényét, a lista 6258 birtokot, valamint 4456 kastélyt és udvarházat tartalmazott. Azon az éjjelen országszerte 280 ezer embert, földbirtokosokat – köztük az erdélyi arisztokrácia itthon maradt tagjait –, kuláklistára került személyeket és családtagjaikat hurcoltak el. Megkezdődött a DO-ként történelembe bevonult kényszerlakhely-periódus, amely egyrészt felszámolta a „kizsákmányoló” társadalmi osztályokat, másrészt véglegesen megtörte a falusi társadalom nagygazdák által alkotott rétegét, amelyet a kapitalizmus vidéki szekértolójaként kategorizált a hatalom.

A háromszéki földbirtokosok dobrudzsai deportálása című tanulmányában Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész foglalta össze az akció előkészítésének körülményeit. Ezek szerint 1949. március 2-án a végrehajtó osztagok tagjai átvették a megyei milícia parancsnokságától a kitelepítendő családok névsorát tartalmazó zárt borítékokat, kijelölték az akció során alkalmazott járműveket. Az osztagparancsnokok – pártaktivisták és a Securitate emberei – személygépkocsikon a hatáskörükbe tartozó falvakba mentek, hogy felvegyék a kapcsolatot a polgármesterrel, a községi bíróval, előkészítsék a terepet a terv zökkenőmentes végrehajtásához. A securitatés egységek által kísért teherautók és autóbuszok úgy indultak el a megyeszékhelyekről, hogy a sötétség beállta után érjenek a célhoz, nehogy idő előtt lelepleződjenek, alkalmat adva esetleg az embereknek a menekülésre. Pontban éjfélkor rohanták le a kiszemeltek házát.
 

Társasági élet

Gróf Mikes Katalin a négyéves gyermek igencsak szelektív emlékezetével képes felidézni a történteket. „Amikor Zabolára megérkezett a csoport, csak a nagymamám volt mellettem, édesanyám éppen Torján járt látogatóban az Apor családnál. Fél órát kaptunk az összecsomagolásra, úgy emlékszem, huszonöt kilós csomagot szedhettünk volna össze, de a nagy a zűrzavarban szinte semmit sem tudtunk megmenteni, még ruhát is alig. Édesanyámmal a sepsiszentgyörgyi rendőrség udvarán találkoztunk, őt Torjáról vitték be.”

 

A hároméves Mikes Katalin a zabolai kastélykertben 1948-ban nagymamájával, Mikes Arminnéval (Bethlen István miniszterelnök húga)

 

 

Akadtak „szerencsésebbek” is, a ma Uzonban élő gróf Mikes Borbála családjára az aranyosgerendi Bánffy-Teleki-kastélyban leselkedett a kommunista végzet, azonban „fülest” kaptak az aranyosgyéresi jegyzőtől, hogy mi készül a következő éjszakán. „Mama (gróf Bánffy Mária – a szerk.) sürgősen keresett egy teherautót, párnákat, paplanokat raktunk fel, a papa (gróf Mikes Mihály – a szerk.) pici szekrényét, a kamrában fellelhető élelmet. Ezzel döcögtünk el Kolozsvárig – idézi fel a ma nyolcvanesztendős hölgy. – Mamának még volt ideje eljuttatni a falusiakhoz egy-egy festményt, a családi ezüstből megmaradt darabokat. Egy 18. századi, olasz festő által készített Szűz Mária-képet a család Fehér megyei birtokáról, a magyarcsesztvei kastélyból vitt el valaki, később beüzent Kolozsvárra, hogy három kiló zsírért hajlandó visszaadni. Ma is megvan, egy másik, az aranyosgerendi kastélyból való rámában, amelyben eredetileg egy Brandenburgi Katalint, Bethlen Gábor második feleségét ábrázoló festmény volt. Azt azonban valaki kivágta belőle.”

 

Itt emberek éltek: Măcin, ötvenes évek

 

Az ominózus időponttól kezdődően bő évtizeden át ezreknek kellett a kijelölt lakhelyen tartózkodniuk megalázó lakáskörülmények között, néhány kivételtől eltekintve képzettségükkel köszönőviszonyban sem lévő alantas munkára kényszerítve. Közben meg hetente kellett jelentkezniük a helyi milícián. „A nagyszüleimtől hallottam, hogy a kitelepítésben és a heti jelentkezésben egyetlen pozitívum volt: ott mindenki találkozott mindenkivel, szinte társasági életet lehetett élni – idézte fel Mikes Borbála. – Igyekeztünk humorral viszonyulni a helyzethez, nem törtek össze, a rosszban is próbáltunk valami kis jót találni. A többnyire rokoni szálak által is összekötött családok próbáltak segíteni egymáson, ha már egy helyen lehettek.”
 

Cukrászda vagy halál

A szélsebesen végrehajtott kitelepítés azonban sokak számára csak a megpróbáltatások kezdetét jelentette. Másfél évvel később, 1950. szeptember 30-án ugyanis 76 háromszéki kényszerlakhelyest bevagoníroztak és Dobrudzsába küldtek kényszermunkára. Ugyancsak Tófalvi Zoltán tanulmányából tudhatjuk, a Sepsiszentgyörgyre hurcoltakat azzal vádolták meg, hogy ők biztatták a gidófalvi kollektív gazdaság erőszakos megszervezése ellen lázadókat. A zendülés letörésére kivezényelt karhatalom sortüzében ketten életüket vesztették, a lázadás szításával megvádolt, Dobrudzsa kietlen, lakatlan pusztaságába hurcolt embereknek pedig éveken át a legnehezebb fizikai munkát kellett végezniük: rizsföldeken dolgoztak, gátat építettek, állatokat gondoztak. A Tulcea megyei Măcin település közelében embertelen körülmények között, a legelemibb higiéniai feltételek teljes hiányában, vékony falú, egyterű barakkokban voltak kénytelenek átvészelni a zord teleket. A többség egészen a kényszerlakhelyre vonatkozó törvényrendelet 1963-as feloldásáig élt itt, de az évek során akadtak olyanok is, akiket követhetetlen kritériumrendszer alapján hazaengedtek.

 

Gróf Mikes Éva, 1936

 

Az első ilyen gróf Mikes Éva, Katalin édesanyja volt, akinek a megrendült egészségügyi állapotára való hivatkozással engedélyezték 1951-ben a Kolozsvárra való költözést. Az ügyben némi kapaszkodót a zabolai Mikes-birtok mai reneszánszát kezdeményező és levezénylő unoka, Roy Chowdhury Gergely által talált családi iratok kínálnak. A két világháború között bizonyos dr. Gróza Péter ügyvéd a család jogi tanácsadójaként tevékenykedett, ugyanaz a Petru Groza, aki 1945. március 6. és 1952. június 2. között Románia miniszterelnöke volt. Bizonyíték ugyan nincs rá, fajsúlyos támogató nélkül azonban aligha kerülhetett volna sor hasonló kivételezésre. A család egyesítésére azonban igazából soha nem került sor. Katalint a szentkatolnai Künnle család fogadta be, s a háromszéki nagyközségben nevelkedett, ott végezte az elemi iskola osztályait is. Középiskolás korában került Kolozsvárra, de ott is csak ritkán találkozhatott az édesanyjával, míg az iskolai bentlakás szigorú körülményei között töltötte napjait.

 

Gróf Mikes Éva a kolozsvári lakatgyárban, ötvenes évek

 

A dálnoki Beczásy Tánya – a kitelepítés-napi sepsiszentgyörgyi megemlékezések legfőbb animátora és szervezője – szülei a dobrudzsai különítmény utolsó hazatérői között voltak. Két lányuk, Tánya és testvére, Erzsébet szüleiktől elszakítva éltek itthon azokban az években, csak a három nyári hónapban mehettek hozzájuk a száműzetésbe, így inkább vakáció­ként emlékeznek a várva várt hetekre, amikor végre lubickolhattak a Dunában és a szülői szeretetben. Meghatóan beszédes, ahogyan a két kislány reagált az 1949. március 2–3-i éjszakán történtekre: a tízéves Erzsébet azt kérdezte, hogy megölni viszik-e őket, míg a négyéves Tánya meg volt győződve, hogy a szentgyörgyi cukrászdába indulnak. Hiszen a szüleik megígérték nekik…
 

Szövet cafatokban

Az Ausztriában született és szocializálódott Roy Chowdhury Gergely igazából csak felnőttkorában, a Zabolára való hazatelepülést követően szembesült a történések tényleges tragikumával. Addig legfeljebb felületes ismeretekkel rendelkezett az elveszített Erdélyről, a gyermekként tett hazalátogatásokról pedig többnyire kellemes emlékeket őriz. Hazatérése óta azonban igyekszik egyre mélyebbre ásni nemcsak saját családja történetében, hanem a kor eseményeinek krónikájában is, és azt tartja, hogy a kitelepítésekkel és a vagyonkisajátításokkal a kommunista hatalom alapvetően elérte a célját. A családok ugyan fizikailag tovább léteztek, de társadalmi rétegként gyakorlatilag sikerült felszámolni őket, a nemesi családok szövete meggyengült, a birtokok, az épületek állapota végletekig leromlott, és ebből a helyzetből nagyon nehéz visszaépíteni a hajdani világot.

A 72 évvel ezelőtti kitelepítettek emlékét ma kopjafa idézi fel a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a mostani „békeidőkben” ott gyűlnek össze az érintettek és érdeklődők a drámai társadalomátalakító intézkedés évfordulóján. Ma már mindössze öten élnek azok közül, akik Măcint tüskeként hordozzák a lelkükben.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 357
szavazógép
2021-03-05: Sport - :

Szoboszlai nélkül kezdenek (Labdarúgás, vb-selejtező)

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtező mérkőzéseken. Az olasz szakvezető jövő pénteken hirdet keretet a soron következő három vb-selejtezőre, de a korábbi alkalmakhoz képest kevesebb problémával küzd, mert a futballisták többsége játékban van.
2021-03-05: Belföld - :

Pénzt különítenek el a megerősítésre (Omlásveszélyes épületek)

A fejlesztési minisztérium a legveszélyeztetettebb épületek földrengésbiztossá tételéhez többéves, egymilliárd lejes költségvetést rendel, amelyből a legalább háromemeletes és legalább tíz lakrészes épületeket lehet majd felújítani – jelentette be Cseke Attila, a tárca vezetője tegnap a Román Akadémia Könyvtára által szervezett, az 1977-es pusztító földrengést felidéző megemlékezésen.