Radu Jude román filmrendező a 2015-ös Ezüstmedvéje után most egy Aranymedvével térhet haza, ugyanakkor mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).
Radu Jude, aki 2020-ban versenyen kívül mutatott be filmet a Berlinalén, most a Babardeală cu bucluc sau porno balamuc (Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban) című játékfilmjével vett részt a versenyben és nyerte el a fődíjat a zsűritől, amelynek Enyedi Ildikó és Adina Pintilie is tagja volt Mohammed Raszulof, Gianfranco Rosi, Nadav Lapid és Jasmila Žbanić mellett. Az Aranymedve-díjas rendezők 15 alkotás közül választották ki a legjobbakat.
A Vázlat egy népszerű filmhez alcímet viselő alkotás az egyén és a társadalom közötti viszonyt kutatja, kiindulópontja pedig egy általános iskolai tanár életének megváltozása, miután egy amatőr pornófilmet tölt fel egy erre szakosodott oldalra. A Revizor kritikai portál szerint: „Tabudöntögető, frivol, megrázó és vicces – a szemtelenül kreatív Radu Jude sebészi pontossággal boncolja társadalmunkat, miközben mellesleg megújítja a filmművészetet.”
Két Ezüstmedve a magyaroknak
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé: Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüstmedvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüstmedve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításáért.
Nagy Dénes az első magyar első filmes, aki elnyerte ezt a díjat a Berlinale történetében. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió magyarok megszállta vidékein játszódik egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István – egyszerű magyar földműves – szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvédalakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.
Az idei Berlinalén csupán két színészi díjat ítéltek oda: a legjobb fő- és a legjobb mellékszereplőnek. Ezek közül az egyiket Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjének egyik mellékszerelője, Kizlinger Lilla kapta meg. Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje – az első részhez hasonlóan – hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A hat kis történetben láthatatlan fonál köti össze az azokban szereplő embereket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.