A megszokott hétvége helyett ma és pénteken játssza le soros bajnoki mérkőzéseit a keddi Európa-kupa-nyolcaddöntőre készülő Sepsi-SIC, illetve a házigazda Kézdivásárhelyi SE, a női kosárlabda Nemzeti Liga 17. és 18. fordulójában az Agronómia Bukarest, valamint a szintén fővárosi Rapid ellen lépnek pályára a Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
A háromszéki csapatok Sepsiszentgyörgy után Kézdivásárhelyen küzdenek a győztesnek járó két pontért a női kosárlabda Nemzeti Liga 17. és 18. fordulójában, ellenfelük a pontvadászat két fővárosi alakulata lesz. Ma 16 órától a pályaválasztó Agronómia és a KSE, míg 19 órától a Rapid és a listavezető Sepsi-SIC közötti párharcokat rendezik meg, pénteken 13 órától a zöld-fehérek az Agronómiával, 16 órától a házigazda kék-fehérek a bukaresti vasutas lányokkal csatáznak a győztesnek járó két pontért.
A négyszeres bajnok Sepsi-SIC számára remekül zárult az előző hétvégén a Sepsi Arénában lezajlott buboréktorna, Zoran Mikes tanítványai előbb az Aradi FCC (78–61), majd a Kolozsvári U (96–41) együttesét is legyőzték. Ezzel a két újabb diadallal a megyeszékhelyi csapat összesen tizenhat bajnoki sikerig jutott ebben az idényben, s hibátlan mérleggel és 32 ponttal vezeti a küzdelemsorozat tabelláját.
A KSE számára sajnos nagyon rosszul ért véget a szentgyörgyi vendégszereplés, hiszen amellett, hogy elvesztette mindkét meccsét (59–72 a Kolozsvárral és 63–92 az Araddal), távozott a csapat egyik meghatározó játékosa, Lénárt Paula, és felállt a kék-fehérek kispadjáról a magyarországi Molnár József is. Öt győzelemmel és tizenegy vereséggel a céhes városiak a rangsor 10. helyén állnak 21 ponttal. Az Agronómia és a Rapid is pontegyenlőségben áll a kézdivásárhelyi együttesel, ám előbbi a 8., utóbbi a 9. helyet foglalja el a táblázatban. A fővárosi csapatok legutóbb Szatmárnémetiben vendégeskedtek, ahol kikaptak a helyi VSK-től és legyőzték a Nagyváradi Rookiest.
Kézdivásárhely mellett a héten Szatmárnémeti és Kolozsvár ad otthont további buboréktornáknak: az első helyszínen a házigazda VSK és a Rookies mellett az Alexandria, illetve a Konstancai Phoenix lép parkettre, a kincses városban pedig a helyi egyetemisták, a Brassói Olimpia, az Aradi FCC és a Târgoviște harcol a pontokért.
A program (a frbaschet.ro szerint): * Kézdivásárhely, ma: Agronómia Bukarest–Kézdivásárhelyi SE (16 óra), Bukaresti Rapid–Sepsi-SIC (19 óra); péntek: Sepsi-SIC–Bukaresti Agronómia (13 óra), KSE–Bukaresti Rapid (16 óra) * Kolozsvár, szombat: Brassói Olimpia–Aradi FCC (15 óra), Târgoviște–Kolozsvári U (18 óra); vasárnap: Târgoviște–Aradi FCC (15 óra), Brassói Olimpia–Kolozsvári U (18 óra) * Szatmárnémeti, szombat: Alexandria–Nagyváradi Rookies (15 óra), Konstancai Phoenix–Szatmárnémeti VSK (18 óra); vasárnap: Nagyváradi Rookies–Konstancai Phoenix (12 óra), Szatmárnémeti VSK–Alexandria (15 óra). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.