Részt vesznek a karabahi újjáépítésben

2021. március 11., csütörtök, Világfigyelő

A magyar kormány támogatja a magyar vállalatok részvételét a karabahi újjáépítésben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tegnap Bakuban tárgyalt Ceyhun Bayramov azeri kollégájával.

Szijjártó Péter bakui tárgyalásainak két fontos célja volt, egyrészt a magyar vállalatok részvételének elősegítése a karabahi újjáépítésben, másrészt, hogy közelebb kerüljenek ahhoz a megállapodáshoz, amelynek értelmében Magyarország az évtized közepétől már Azerbajdzsántól is tud gázt vásárolni, biztonságosabbá téve Magyarország gázellátását.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország mindig is azt gondolta, az a helyes, ha a nemzetközi közösség tiszteletben tartja Azerbajdzsán szuverenitását és integritását a nemzetközileg elismert határok között. Reményét fejezte ki, hogy ebben a térségben is eljön a béke és a nyugalom időszaka, és az újjáépítés gyors és sikeres lesz, mert ez kell ahhoz, hogy azok az emberek, akiket elüldöztek az otthonukból, visszakapják a korábbi életüket.

Elmondta: a magyar kormány támogatja a magyar vállalatok részvételét a karabahi újjáépítésben, és ehhez pénzügyi hátteret biztosít, a szakértelmet pedig azok a vállalatok adják, amelyek vezetői elkísérték őt bakui látogatására. Hét olyan vállalat vezetői voltak jelen, amelyek az út- és vasútépítés, az építőipar, az állattenyésztés, a mezőgazdasági infrastruktúra, a vízgazdálkodás és a világítástechnika terén rendelkeznek olyan tapasztalatokkal, kapacitásokkal és nemzetközi referenciákkal, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy az újjáépítésben fontos szerepet kapjanak. Az Eximbank ehhez százmillió dolláros hitelkeretet hozott létre.

Szijjártó Péter közölte, hogy bakui tárgyalásai alkalmával konzultált Ilham Aliyev azeri elnökkel, aki elmondta, hogy hatalmas beruházásokra kerül sor az elkövetkező 2–2,5 esztendőben. Ha ebben a magyar cégek részt tudnak venni, az óriási lehetőséget jelentene számukra – mondta a miniszer.

Magyarország májustól tölti be az Európa Tanács miniszteri bizottságának elnöki tisztségét, és ebben a pozícióban különös figyelmet akar szentelni annak, hogy hozzájáruljon a hosszú távon fennmaradó békéhez a térségben, illetve ahhoz, hogy vissza tudjanak térni otthonukba mindazok, akik lakhelyük elhagyására kényszerültek.

Közép-Európában, így Magyarországon is a gázellátás-biztonság mindig is kritikus fontosságú volt, és a tavalyi év végére új realitás jött létre azzal, hogy elkészült a déli gázfolyosó, amely a kaukázusi térségből, Azerbajdzsánból szállít gázt Európába. Ezzel új forrás és ellátási útvonal nyílik meg. Magyarországnak az az érdeke, hogy ezen az új útvonalon gázt tudjon vásárolni – mondta. A bakui tárgyalópartnerek arról tájékoztatták Szijjártó Pétert, hogy Azerbajdzsánban, amely a világ egyik legjelentősebb földgázvagyonával és -tartalékával rendelkezik, arra törekszenek, hogy növeljék a kitermelést, ami lehetővé teszi Magyarország számára, hogy legkésőbb az évtized közepétől, de inkább 2023–24-től nagy mennyiségű azeri gázzal számolhasson.

Ez Magyarország számára óriási lépés, mert azt jelenti, hogy a déli gázfolyosón nemcsak Azerbajdzsánból, hanem Türkmenisztánból érkező gázt is lehet majd vásárolni – közölte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-03-11: Világfigyelő - :

Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét (Székely szabadság napja)

Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a tartalék aláírások száma még nem elegendő – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar Or­szággyűlés külügyi bizottságának elnöke a székely szabadság napja alkalmából tegnap Budapesten.
2021-03-11: Világfigyelő - :

Az államfő menesztené az egészségügyi felelősöket (Csehország)

Miloš Zeman cseh államfő Jan Blatný egészségügyi miniszternek és Irena Storovának, az állami gyógyszerellenőrzési hivatal (SÚKL) igazgatójának távozását követeli a koronavírus elleni orosz oltóanyag elutasításáért.