Az emberi lélek leggyötrelmesebb pillanatairól, az egyedüllétről szól — és ilyen értelemben nem időszerű, hanem inkább időtlen — Mrożek Emigránsok című darabja, amelyet Zakariás Zalán rendezésében pénteken és szombaton este nyolc órától a Tamási Áron Színház épületében levő stúdióteremben a bukaresti Vígszínház (Teatrul de comedie) társulata ad elő.
Komédia és tragédia egyszerre születik a darabban — vallja a rendező. Az alapszituáció egyébként akár aktuális is lehet: egy párizsi pincében nyomorog két bevándorló — egy megbukott író és egy munkás —, egymásra vannak utalva, miközben elviselni sem tudják egymást. Nem véletlen tehát, hogy mindvégig elbeszélnek egymás mellett. Az Emigránsokat tavaly négyszer játszották, idén pedig a sepsiszentgyörgyi előadások után a bukaresti nemzetközi Caragiale-fesztiválon mutatják be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.