Női kosárlabda, Nemzeti LigaIsmét kikapott a KSE, fölényes zöld-fehér siker

2021. március 11., csütörtök, Sport

A Kézdivásárhelyi SE csapat mindössze egypontos különbséggel 64–63-ra kapott ki az Agronómia Bukaresttől a női kosárlabda Nemzeti Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén. Az ugyancsak a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban parkettre lépő Sepsi-SIC gálázott a fővárosi Rapid ellen, amelyet végül 111–50 arányban győzött le.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Hajszálon múlott a győzelem

A céhes városi buboréktorna nyitómérkőzésén a házigazda Kézdivásárhelyi SE villámrajtot vett a pályaválasztó Agronómia Bukarest ellen, s a kék-fehérek 9–31-es állásról várták a folytatást. A második negyedben fordult a kocka, a fővárosiak irányították a küzdelmet, és a nagyszünetre felzárkóztak 6 pontra (29–35). A térfélcserét követően is a bukarestiek akarata érvényesült a pályán, akik ledolgozták hátrányukat, sőt, vezettek, ám mégis 45–45 egyenlővel ért véget a harmadik játékrész. A zárószakaszban hol egyik, hol a másik csapat került előnybe, az utolsó 20 másodpercen belül pedig még két ponttal vezetett a KSE (61–63). A hajrában távolról pontozott az Agronómia, s miután kimaradt a céhes városiak utolsó dobása, a bukaresti gárda egy ponttal, 64–63-ra nyerte meg a párharcot.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 17. forduló: Agronómia Bukarest–Kézdivásárhelyi SE 64–63 (9–31, 20–4, 16–10, 19–18). Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Zárt kapus mérkőzés. Vezette: Șerban Rașoga, Andrei Răileanu, Csíki Zsolt. Agronómia: Chelariu 16/6, Filip 6/3, Sipos 28/18, Militaru 2, Plaițu 8/6–Vilcinschi 4, Neagu, Cristea, Țințar, Panait. Edző: Milan Sokić. KSE: Debreczi 18/12, Czimbalmos 5/3, Wilson 15, Domokos 7, Mitchell 18/6–Lénárt A., Kozman, Biszak, Tuchilus, Bara-Né­meth. Edző: Ljuba Kolarevic.

 

 

Hengerelt a Sepsi-SIC

A keddi Európa-kupa-nyolcaddöntőre készülő Sepsi-SIC a vártnál gyengébb ellenállásba ütközött a Bukaresti Rapiddal szembeni mérkőzésen, és Zoran Mikes lányai játszi könnyedséggel zsebelték be szezonbeli 17. bajnoki sikerüket. A zöld-fehérek 13–37-re nyerték meg az első negyedet, a másodikban pedig jócskán növelni tudták előnyüket (29–65). A fordulást követően tovább menetelt a szentgyörgyi úthenger, amely csak 37–96-os állásnál vett vissza a sebességből. Az utolsó negyedre így kiegyenlítődött a küzdelem, és a mieink „csak” 61 pontos különbséggel diadalmaskodtak (50–111).

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 17. forduló: Bukaresti Rapid–Sepsi-SIC 50–111 (13–37, 16–28, 8–31, 13–15). Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Zárt kapus mérkőzés. Vezette: Șerban Rașoga, Mihai Săndulache, Diana Oprea. Rapid: Burlakova 10/3, Stanici (Diaconu) 19, Bejan, Vlad 3/3, Duță–Călin 7, Manea 10, Grigore, Niculescu 1, Cazacu. Edző: Dan Militaru. Sepsi-SIC: Pašić 14, Orbán 12, Mandache 15/3, Gördi-Părău 15/9, Gardner 13/6–Ghizilă 12/9, Pavlopoulou 16/9, Cătinean, Kelemen 11/3, Kovács 3, Tobin. Edző: Zoran Mikes.

Ma a 18. forduló összecsapásait rendezik meg a kézdivásárhelyi sportcsarnokban: 13 órától a Sepsi-SIC az Agronómia ellen veszi fel a harcot, délután négytől a KSE a Rapiddal találkozik. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2021-03-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2021-03-12: Sport - :

Edzőmérkőzést játszottak (Labdarúgás)

Az élvonalban érdekelt Sepsi OSK és a másodosztályban szereplő FK Csíkszereda szerdán Sepsiszentgyörgyön játszott felkészülési mérkőzést egymással. A gólgazdag meccsen a Valentin Suciu irányította csíkszeredai csapat 3–2 arányban győzött.