Mi, hol, mikor?

2021. március 15., hétfő, Mi, hol, mikor?

Március 15. emléke Háromszéken
SEPSISZENTGYÖRGYön négynapos eseménysorozattal emlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra, azonban idén is elmarad a március 15-i ünnepi műsor a főtéren és az azt megelőző díszfelvonulás.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

RAJZFILMVETÍTÉS ÉS MŰHELYGYAKORLAT. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 10–13 óráig (előzetes egyeztetés alapján) a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet a budapesti Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal közös szervezésben levetíti a Lészen ágyú! című rajzfilmet. A vetítéshez kisebb műhelygyakorlat is kapcsolódik, amelyet egy helyi rajzfilmműhely vezetője, Pál Wendel tart.
KOSZORÚZÁSOK. Ma 10 és 16 óra között Sepsiszentgyörgy elöljárói koszorúkat helyeznek el a városban található emlékműveknél: Kiss János ágyúöntő emléktáblája (Olt utca 16. szám), Váradi–Bartalis vesztőhely (Őrkő), Vártemplom – Cinterem (Református Vártemplom), Gábor Áron-szobor és Nicolae Bălcescu-szobor (Csíki negyed), a Váradi–Bartalis siralomház emléktáblája (Lábas Ház), Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park), Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete), Berde Mózsa szobra (Erzsébet park), Incze Dániel kopjafás sírhelye (Malomgát utca), Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház, közreműködik a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda), Szemerjai csata emlékműve (Szemerja), Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafa (a Váradi József Általános Iskola udvarán), az eprestetői csata emlékműve (Állomás negyed). Az utolsó sepsiszentgyörgyi helyszín az 1848–49-es szabadságharc honvédemlékműve az Erzsébet parkban, ahol közreműködik a Rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar. p 12 órától koszorúznak Szotyorban a református temetőkertben a kőtömbös kopjafánál és Kilyénben a református templomnál található emlékműnél is. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy elsősorban a szívükben emlékezzenek meg, családi körben vagy a városban sétálva, egy szál virágot elhelyezve az emlékműveknél.
MEGEMLÉKEZÉS. Az Erdélyi Magyar Szövetség ma 14 órától az Erzsébet parkban az 1848–49-es szabadságharc honvéd emlékműnél megemlékezik a hősökről. Részt vesznek az Erdélyi Magyar Szövetség megyei és helyi vezetői, a Minta Ifjúsági Szervezet fiataljai, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárjai és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
DOKUMENTUMFILM. A Művész mozi ma 17.30 órától a Kecskeméti kardok című dokumentumfilm vetítésével és a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola rövid bemutatójával csatlakozik az ünnepi eseményekhez.
ÜNNEPI KONCERT. Az eseménysorozat záró mozzanataként ma 19 órától a Tokos Zenekar ünnepi koncertjét és néptánc-előadását láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében, amelyre jegyek a városi jegyirodában, valamint az eventim.ro oldalon kaphatóak.
KÉZDIVÁSÁRHELY
ÜNNEPI ISTENTISZTELET lesz ma 10 órától a református templomban, amelyen közreműködnek a Református Kollégium diákjai.
ONLINE ESEMÉNY. Ma 12 órától Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere mond a közösségi oldalon követhető üzenetet, énekel: Bakó Fazakas Luca.
KOSZORÚZÁS. A déli harangszó után koszorúzásra kerül sor a Gábor Áron-szobornál.
ÜNNEPI ELŐADÁS. Ma 19 órától VigadóArt: Emelj fel, emlék! – Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Jegyár: 20 lej. Előadók: Kiss László, Bajkó Edina, Pascu Tamara, Nagy-Babos Rebeka, Nánia Hanna, Nánia Hilda, Kocsis Hunor Tibor, Kocsis Lilla Tünde, Marthi Jenő, Vargha Fruzsina, Dobai Balázs, Karácsony Tóth Tünde, Fákó Alpár Attila, Máthé Anita, Bartók Botond, Máthé Renáta, Stefán Bencze, Dobai Katalin. Rendező: Lung László Zsolt.
BARÓT
MEGEMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS ma 13 órától Baikó Lajos ’48-as honvédtiszt posta előtti emlékművénél. Szervező: Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont és Diáktanácsa. 13.30-tól zászlós felvonulás a véczeri keresztúthoz.
ÜNNEPI ELŐADÁS. Ma 18 órától a Városi Művelődési Ház nagytermében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Rézhúron című ünnepi előadása (helyfoglalás a 0740 780 353-as telefonon).
VÉCZERI EMLÉKMŰ
ÜNNEPI MŰSOR. Ma 14 órától köszöntőt mond Gál Brigitta, a baróti Pro Bonum Publicum Egyesület titkára; Petőfi Sándor A XIX. század költői című költeményét előadja Egyed-Kese Erika, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont olaszteleki tanulója; ünnepi beszédet tart Benkő Levente történész, közíró, a Művelődés folyóirat szerkesztője; a Kormorán együttes Harangok dala című énekét előadja Szekeres Tas, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum baróti tanulója; ünnepi beszédet tart Gál Károly Kovászna megyei parlamenti képviselő; Heltai Jenő Szabadság című költeményét előadja Kovács Koppány, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola tanulója; Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja tolmácsolja; Csézi Erzsébet Ez az otthonunk című énekét előadja Sebestyén Fruzsina, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola köpeci tanulója; ünnepi beszédet tart Benedek-Huszár János, Barót város polgármestere; Petőfi Sándor A csatában című költeményét előadja Jáger Kristóf, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont tanulója; énekek hangzanak el a Felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport előadásában, imát és áldást mond Nagy Károly Kázmér köpeci református lelkipásztor, koszorúzás és himnuszok. Az ünnepség időtartama alatt díszőrséget állnak a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszárai, illetve a baróti Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai.
KÖPEC
ÜNNEPI ISTENTISZTELET, KOSZORÚZÁS. A köpeci református templomban ma 11 órától megemlékező ünnepi istentiszteletet tartanak, majd koszorúznak a templom oldalán elhelyezett emléktáblánál, illetve a központban található ’48-as emlékműnél. Szervező: Köpeci Református Egyházközség és a Köpecért Egyesület.

Kiállítás
A SZABADSÁG SZÍNEVÁLTOZÁSAI. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum március 15-e tiszteletére új tárlattal jelentkezik ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábas Házban. A járványügyi létszámkorlátozás miatt a kiállításmegnyitó zárt körű lesz, csak meghívóval lehet részt venni. Az eseményt ma a facebook.com/SzekelyNemzetiMuzeum oldalon lehet követni. A tárlat május 21-ig látogatható hétfőtől szerdáig és pénteken 9–16 óráig, csütörtökön 9–19 óráig, valamint szombat-vasárnap 10–14 óráig.
VIGADÓART. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében ma 17 órától megnyitják a Becsukva a szem, hűlve a szív című, a VigadóArt nemrégiben alakult képzőművészcsoportja: Mátyás Réka, Harai Adrienn, Májai Adrienn, Tamás Rebeka munkáiból nyílt killítást. Művészeti vezetőjük Barabás Ágnes, moderátor: Nánia Hanna. A belépés regisztráció alapján lehetséges, a helyek száma korlátozott!

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház e heti műsora: 17-én, szerdán 19 órától a nagyteremben Pintér Béla: A sütemények királynője (rendező: Pálffy Tibor); 17-én, szerdán 19 órától a Műsor 3. online vetítése; 19-én, pénteken és 20-án, szombaton 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtérrel) Radu Afrim: Amikor telihold ragyog a turkáló felett (rendező: Radu Afrim).
SZÉKELY GÓBÉK. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Székely Góbék megismétlik Maszkos kalamajka című előadásukat Sepsiszentgyörgyön március 20-án, szombaton 19 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Jegyek elővételben kaphatóak ma, kedden és szerdán 16–18 óráig a Treff utazási irodában és előadás előtt egy órával a helyszínen. Érdeklődni a 0745 589 214-es és a 0746 208 811-es telefonokon.

Képernyő
A Kolozsvári Magyar Opera ünnepi hangversenyt közvetít. A gálaműsor ma 20 órától látható az Erdélyi Magyar Televízióban, s megtekinthető a Kolozsvári Magyar Opera YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is.

Hitvilág
JEGYESKURZUS. Azokat, akik házasságot szeretnének kötni ebben az esztendőben, várják a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián a hétfőnként 19 órától szervezett jegyeskurzusra.

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Adonis (0267 324 903, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (telefon: 0267 708 465) egész héten 9–12 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.

Röviden
INDUL A LOMTALANÍTÁS. Március 16-tól újraindítja lomtalanítási akcióját a Tega Rt. a háromszéki falvakban. Kedden Sepsibükszádon és Mikóújfaluban, szerdán Málnáson és Málnásfürdőn, csütörtökön Bodokon, pénteken Oltszemen és Zalánban gyűjtik a szelektív hulladékot. A lomtalanítási programban 5 kg leadott üvegért 0,5 liter sör jár, az elektronikai hulladék ellenértékét továbbra is levonják a számlából, a bútorokat, fölöslegessé vált abroncsokat, egyéb tárgyakat ingyenesen szállítják el.
ADÓFIZETÉS KILYÉNBEN ÉS SZOTYORBAN. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az adófizetők tudomására hozza, hogy a helyi adókat és illetékeket március 16-án, kedden Kilyénben a Művelődési Háznál, valamint március 17-én, szerdán Szotyorban a faluházán is ki lehet fizetni 10–14 óráig. 9 százalékos kedvezményben részesülnek mindazon adófizetők, akik egész évi épület-, terület- és a szállítóeszközök után megállapított adójukat március 31-ig törlesztik. A kedvezményben azok részesülnek, akik az adófizetés napján nem szerepelnek semmiféle hátralékkal a helyi adóhivatalnál.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2021-03-14: Sport - Tibodi Ferenc:

Kettőből kettő a háromszéki csapatoknak (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

A háromszéki csapatok két győzelemmel zárták a női kosárlabda Nemzeti Liga 18. fordulóját, miután a négyszeres bajnok Sepsi-SIC 66–37-re verte az Agronómia Bukarest alakulatát, míg a céhes városbéli buboréktorna házigazdája, a Kézdivásárhelyi SE 72–54-re diadalmaskodott az ugyancsak fővárosi Rapid együttese ellen. A pénteki mérkőzések után a zöld-fehér mezes megyeszékhelyi gárda hibátlan mérleggel továbbra is vezeti a tabellát (36 pont), míg a felső-háromszéki kék-fehérek egy helyet javítva kilencedikek (24 pont).
2021-03-15: Elhalálozás - :

Elhalálozás