Visszakozott az agrártárca, s a kormánnyal egyetemben lemondott arról, hogy életbe léptesse azt a rendelettervezetet, mely korlátozta volna a háztáji gazdaságokban hizlalható sertések számát, a bűvös számot ötben állapítva meg. Örvendenek a kisgazdák, úgy értékelik, végre valaki az ők szavukat is meghallgatta, figyelembe vette a döntéshozatalban.
De vigyázat, a háború folytatódik, ez csak egy csata volt a küzdelemben, amelyet a háztáji gazdaságok, a kistermelők és a nagy kereskedelmi farmok érdekeltjei vívnak.
Utóbbiak nem adják fel. Készülnek az újabb csatára, „bizonyítékokat” hoznak, hogy a sertéstenyésztő kisgazdák az ország gazdaságára – a sertéságazatra – veszélyt jelentenek, kockáztatják az élelmiszer-biztonságot is. A „legalaposabb” érv, hogy az afrikai sertéspestis – amely az utóbbi években valóban megtizedelte a sertésállományt – terjedésének fő felelősei a kisgazdák. Mert nem tartják be a szabályokat, nem elővigyázatosak, nem stimmel az állatnyilvántartásuk, és horribile dictu, szörnyű kimondani: jövedelmük van a sertések után.
Ami igaz, az igaz, a felsorolt bűnök részben igazak – egyeseknél, mert a gazdák többsége kötelességtudó –, a háztájiakban van gond a tartásmóddal, az állatnyilvántartással, az állatjóléti előírásokkal. De nem ezek adják a kereskedelmi farmok támadásának fő alapját. Az a főbenjáró bűn, hogy ezeknek a kis „farmoknak” jövedelmük származik a sertésnevelésből – ezzel anyagilag „károsítják” a nagy sertésfarmokat. Ezt a bevételkiesést pedig mindenáron ki kell küszöbölni.
A sajtó széles teret szán ennek az ellentétnek. Közérdekű kérdés, növeli a nézettséget, olvasottságot, a „népszerűségi mutatót”. A baj csak az, hogy leginkább a kereskedelmi farmok, érdekvédelmi szervezeteik (anyagi és befolyás szempontból is) tekintélyes személyiségei mondják el véleményüket. A kisgazda szóhoz sem jut. Ha mégis, azokat szólaltatják meg, akik nem tudják véleményüket megfogalmazni, képtelenek szópárbajban kiállni az ellenféllel.
Minap az egyik tévéadóban mondták: a unióban Románia az utolsó ország, ahol engedélyezett a háztáji sertéstartás, ezen a téren fel kell zárkózni az uniós irányvonalakhoz. Különben is, könnyen véget lehet vetni a gazdasági farmok és a háztáji gazdaságok közötti konfliktusnak. Utóbbiak mondjanak le a sertéstartásról, ez a béke záloga – mondta az egyik nagyokos.
Igen, hiszen ez a végső cél. Ne együk tovább a gabonán, pityókán, kerti zöldön nevelt egészséges disznó húsát, szalonnáját, zsírját, kolbászát. Inkább áruházból vegyünk tápozott, gyógyszerezett sertéshúst, terméket. És még jó lenne, ha mindez belföldi farmokról származna. Nem így van, a hazai nagy sertésfarmok nem képesek ellátni az országot, sok esetben saját vágóhídjaikon, húsfeldolgozóikban is importból származó élő állattal, nyersanyaggal dolgoznak. Ez az, amiből egyre kevesebben kérnek. Tehát engedjék a háztáji disznótartást, mindannyiunk egészségére.
