Civil szervezetek azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy ki szeretné vonni magát a közpénzek felhasználásának átláthatóságát biztosító törvény hatálya alól.
A húsz civil szervezet által jegyzett közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a parlamentben folyamatban van a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító 2001/544-es törvény módosítása, mely – az eredeti indítvány szerint – azt a célt szolgálta, hogy növelje a közpénzek felhasználásának átláthatóságát. A törvénymódosítás úgy került a képviselőház plénuma elé, hogy mind a kormányoldal, mind az ellenzék támogatta, azonban az RMDSZ kérésére visszaküldték a bizottságokba. A szövetség nevében Szabó Ödön képviselő iktatott olyan módosító indítványokat, amelyek ellehetetlenítenék az átláthatóság növelését, és kivonnák az RMDSZ-t a törvény hatálya alól. A szövetség javaslata szerint csak azoknak a civil szervezeteknek kellene beszámolniuk a kapott közpénzek elköltéséről, amelyek kormányhatározattal nyerték el a közhasznú státust, az RMDSZ és egyes kisebbségi szervezetek pedig nem tartoznak ezek közé. A civil szervezetek emlékeztettek arra, hogy 2018 és 2020 között az RMDSZ-t többször is arra kötelezte a bíróság, hogy tegyen eleget a kérésnek és adja ki a közpénzek elköltésére vonatkozó adatokat. A civil szervezetek úgy értékelik, hogy az RMDSZ e törvénymódosítási javaslataival azok elől próbálja elrejteni pénzügyeit, akiket képvisel. Arra kérték a romániai politikai pártokat, hogy vessék el az RMDSZ módosító javaslatait, és helyezzék előtérbe az átláthatóság követelményét, mert ezt kívánja a közérdek.
Az aláírók között olyan rangos emberi jogi szervezetek is megtalálhatók, mint az Active Watch, vagy az APADOR CH, amelyek a magyar közösséget ért jogsérelmek ellen is gyakran szót emelnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.