Labdarúgás, 1. LigaKetten a forduló csapatában

2021. március 17., szerda, Sport

A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tegnap nyilvánosságra hozta az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának álomcsapatát. A legjobb tizenegy között két Sepsi OSK-játékos is helyet kapott az FC Botoșani elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményének köszönhetően.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A Sepsi OSK hétfőn története során először diadalmaskodott moldvai ellenfele felett, és idénybeli tizedik győzelme után már csak egy lépés választja el attól, hogy bebiztosítsa helyét a felsőházi rájátszásban. A hétfői találkozó után a háromszéki együttesből két játékos is bekerült a forduló álomcsapatába Rachid Bouhenna és Gabriel Vaşvari személyében. Az algériai középhátvéd csapatkapitányként vezette sikerre a piros-fehér mezeseket az FC Botoșani vendégeként. A Sepsi OSK tizedszer játszott a moldvai gárda ellen a román élvonalban, és először gyűjtötte be mindhárom pontot. Botoșani-ban Vaşvari idénybeli ötödik gólját szerezte a bajnokságban, négyszer tizenegyesből talált be. A 34 éves középpályásról megjegyzik, hogy továbbra is az egyik leghasznosabb tagja a csapatnak, illetve a hétfői FC Botoșani elleni meccsen pályafutása 32. büntetőjét értékesítette.

A 27. forduló álomcsapata: * kapus: Alexandru Greab (FC Argeş) * hátvédek: Momčilo Raspopović (Astra Giurgiu), Gabriel Tamaş (FC Voluntari), Rachid Bouhenna (Sepsi OSK), Nicolae Muşat (FC Argeş) * középpályások: Ciprian Deac (Kolozsvári CFR), Gabriel Vaşvari (Sepsi OSK), Alexandru Cicâldău (Craiova) * támadók: Olimpiu Moruţan (FCSB), Abdel Omrani (Kolozsvári CFR), Andrei Ivan (Craiova). Edző: Andrei Prepeliţă (FC Argeş). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2021-03-17: Belföld - :

Két doktorral kevesebb

Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács honlapján közzétett tájékoztatás szerint a testület 2021. február 18-án úgy döntött, hogy megvonja Constantin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság elnöke doktori címét, amelyet a nemzetbiztonság és hírszerzés szakterületén szerzett 2017-ben.
2021-03-17: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Útlezárás Ojtoznál, Csernátonig ér az autósor

Fennakadásokat okozott a közúti forgalomban a kedd óta tartó, néhol felerősödő havazás, a brassói regionális útügyi társaság szerda reggeli tájékoztatója szerint Háromszéken több útszakaszon időszakosan le is zárták a járműforgalmat.