KovásznaOdaveszett a fél városháza...

2008. október 31., péntek, Közélet

2005-ben, azt követően, hogy a volt tulajdonos örökösének visszaigénylési kérelmét a városházán iktatták, Zsuffa Levente polgármester a helyi tanács határozata és építkezési engedély nélkül nekifogott az épület átalakításának és felújításának.

Egy közel három éve tartó pereskedés befejező mozzanataként a kovásznai polgármesteri hivatal a napokban ,,sikeresen elvesztette" a városháza bal oldali (keleti) épülettestét, az ún. Deák-házat. A törvényszéki döntés végleges és visszavonhatatlan. A per különlegessége, hogy már a kezdetén a korabeli polgármester rajtakapta a jegyzőt, amint az a háttérben — a város érdekei ellen — az épü­let természetbeni visszaszolgáltatását követelő felperest támogatta. Ez év tavaszán a város javára hajlottak az esélyek, de ekkor a felperes a választási kampányra hivatkozva a per felfüggesztését kérte.

A kommunista helyi közigazgatás az államosítást követően költözött be a két egymás mellett álló épületbe (Deák-, illetve Morvai-ház), és az idők folyamán kisebb-nagyobb átalakításokat-javításokat is eszközölt — egyazon tető alá hozta a két házat, stílusban egymáshoz igazította a két homlokzatot, és összekapcsolta a belső tereket is. Számottevő belső átalakítások — mint az 1977-es és az azt követő földrengéskárok helyrehozatala, a belső terek átszerkesztése, emelet építése az udvartéri részben, az irodák modern infrastruktúráinak kialakítása stb. — már 2000-ben elkezdődtek, és 2005-ben fejeződtek be.

Csakhogy nem sokkal a 2001/10-es törvény életbelépése után megjelent a Deák-ház jogutódja. A törvényes keretek közt felajánlott kártérítési ajánlatot szó nélkül el is fogadta. A 2005/247-es törvényt követően azonban gyökeresen változtatott követelésén, és az épülettest természetbeni visszaszolgáltatását kérte. Ezt az igényét a korabeli polgármester elutasította, ugyanis az ingatlan régi telekkönyvi helyzete már nem felelt meg a valóságnak. Ekkor kezdődött a per, melynek három éve alatt a felperes többször próbált ,,kibékülni", egyezségre jutni az önkormányzattal. Ez év tavaszán a hivatal esélyei különösen jóra fordultak. Ekkor a felperes a per felfüggesztését kérte a helyhatósági választások miatt. A ,,kivárás", majd a per újrafelvétele a városvezetés megújult konstellációja közepette rendkívül sikeres manővernek bizonyult. Hogy ki volt az ,,ötletgazda"? Azt legfönnebb a közmondásbéli kártyavetőnő tudja...

A félig-meddig ,,hajléktalanná" vált intézmény a történtek után feltételezhetően bérbe veszi az épületet, és a pénzügyi világválság egyre romló árfolyamai közepette busásan fizeti majd a lakbért az adófizetők pénzén. Elvileg akár meg is vásárolhatja azt a házat, melyet gyakorlatilag ő épített fel saját szükségletei szerint, s amelynek már csak a külseje és a boltíves pincéje emlékeztet — halványan — a száz évvel ezelőtti állapotokra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2008-10-31: Közélet - Váry O. Péter:

Román ellenkezés, RMDSZ-es tartózkodás (Sepsiszentgyörgyön nem lesz népszavazás)

Heves vita zajlott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnap délutáni ülésén a testület MPP-s frakciója által kezdeményezett, a megye közigazgatási területének módosítására vonatkozó népszavazási határozattervezetről. A román képviselők egymást túllicitálva támadták a tervezetet, az RMDSZ részéről az autonómia szükségességét aláhúzó, de a határozattervezet e formájában történő beterjesztésének helyességét vitató érvelések hangzottak el.
2008-10-31: Közélet - Iochom István:

Vízvezetés és csatornázás Kézdialmáson

A víz- és csatornahálózat bekötése jelenleg a megyei út mindkét oldalán zajlik, a hátralevő 3,6 kilométerből közel egy kilométer már föld alatt. Három kisebb utca kivételével mindenhová elvezették az ivóvíz- és szennyvízcsatornát.