Végiggondolva a háború utáni időszakot a szentgyörgyi sportéletben, Sanyi bácsi, Bogdán Antal, Fekete Gábor, Román Vilmos, Kovács Rózsika, Lázár Mihály, Stefán Dezső és Stefán Magda nélkül nehezen tudom azt elképzelni. Tanári, fiatalságot nevelő pedagógiai tevékenységük sok-sok generációnak adott tartást. Ezeknek a tanároknak a tevékenysége szorosan kötődött a teljesítménysporthoz is. Az iskolában kifejtett áldozatos munkájuk volt az alapja azoknak a sporteredményeknek, amelyeket a sepsiszentgyörgyi sportolók a későbbi években elértek. Az ő kezük alól kerültek ki Sepsiszentgyörgy későbbi sikeres testnevelői, edzői is.

Sanyi bácsi túlélő volt. Sportszerű életmódja sok nehézségen segítette át az életben. Megadatott neki, hogy kollégáit, több tanítványát túlélje, és mindvégig derűs, érdeklődő ember legyen. A sportpályákon harcolt népe dicsőségéért, bár érték atrocitások, soha nem hallottam, hogy valakit nemzetisége miatt megalázott, megsértett volna. Sanyi bácsi hivatást váltott és sportgyógyászként fejezte be életét, de mindig pedagógus maradt, Sepsiszentgyörgy minden gondját-baját tudta, és embersége nem ismert határt. Nagyon sok embernek van, amit köszönnie Sanyi bácsinak. Egykori tanítványaként derűs diákkoromat szeretném megköszönni neki. Nyugodj csendesen, Nagy Öreg.

Váncsa Albert nyugdíjas tanár