A szerda délelőtt - csütörtök délelőtti időszakban majdnem 1500-zal kevesebb tesztet végeztek országszerte, mint egy nappal korábban, a pozitív eredményű tesztek száma azonban majdnem változatlan: a stratégiai kommunikációs törzs tegnapi jelentésében 6174 újabb koronavírus-fertőzéses esetről tájékoztatott, ebből 56-ot Kovászna megyéből jelentettek. Háromszék fertőzöttségi mutatója nagyon megugrott, a szerdai 1,26 ezrelékről csütörtökön 1,42 ezrelékre. A halálos áldozatok száma 90, Háromszékről nem jelentettek halálesetet. A kórházban kezelt betegek száma mintegy százzal emelkedett az egy nappal korábbihoz képest, intenzív osztályon azonban már 1286 pácienst ápolnak, hússzal többet, mint egy nappal korábban.
Az oltási kampány az eddigi ütem szerint folytatódik, a tegnapi nap folyamán közel 52 ezren kapták meg a COVID-19 elleni vakcinát. Ez idáig 1 615 576 személyt oltottak be, közülük 854 822-en az első adagot, 760 754-en pedig a második dózist is megkapták. Az AstraZeneca oltóanyagból ma újabb 43 200 adag érkezik az országba, a brit-svéd fejlesztésű vakcina – melyről az Európai Gyógyszerügynökség tegnapi közleményében kijelentette, hogy biztonságos és hatékony – beadását a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság döntése alapján nem kötik korhatárhoz, így a 65 év fölötti személyek is immunizálhatók ezzel az oltóanyaggal.
Eközben a Temes megyei kórház igazgatója bejelentette, március 23-án megnyitják Temesváron az első olyan romániai oltóközpontot, amely éjjel-nappal működni fog, a négy oltóponton 24 óra alatt 480 személyt tudnak majd beoltani. Temes megye 5,90 ezrelékes mutatóval jelenleg az ország legfertőzöttebb megyéje.
Semmi nem utal arra, hogy az iskolák újranyitása vezetett volna a koronavírusos megbetegedések számának növekedéséhez – ezt Alexandru Rafila jelentette ki, aki Romániát képviseli az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO). A szakember rámutatott, a számokat nézve egyértelmű, hogy a tanulók körében kisebb a fertőzöttségi arány, mint a teljes lakosság körében. „Nem beszélhetünk semmiféle negatív hatásról. Sőt: a jó higiéniai gyakorlat elsajátítása az iskolákban segített ellenőrzés alatt tartani a járványt” – magyarázta. Rafila szerint ha egyértelmű és világos szabályok vannak az iskolákban, és a gyerekeket rávezetik arra, hogy tartsák be ezeket, nem áll fenn a megfertőződés kockázata. „Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani a döntések meghozatalakor” – nyomatékosította.
A tanügyiek körében egyébként jól halad az immunizálás, március 16-áig 135 ezer tanügyi alkalmazott (38 százalék) kapta meg a koronavírus elleni oltást, és a pedagógusoknak közel fele élt már ezzel a lehetőséggel – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. A tárcavezető szóvá tette ugyanakkor, egyes szülők nem adták a hozzájárulásukat ahhoz, hogy gyermeküket indokolt esetben az iskolában alávessék a koronavírus-gyorstesztnek. Szerinte nagyon aggasztó, hogy a tanulók és pedagógusok tesztelésére az oktatási intézmények számára kiosztott 1 150 000 antigén gyorstesztből mindössze 5000-et használtak fel. Rámutatott, főként a kisebb gyerekek szülei ellenezték az iskolában végzendő gyorstesztet, azzal érvelve, hogy az túlságosan „invazív”, ezért az lenne a megoldás, ha több más európai országhoz hasonlóan a romániai oktatási intézményekben is nyálból vett minta alapján működő gyorsteszteket végeznének. Jobb lenne ez, már csak amiatt is, mert ezek elvégzéséhez nem szükségeltetik egészségügyi személyzet, a romániai iskoláknak pedig csupán 18 százalékában van orvosi rendelő – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem áll szándékában túllépni saját illetékességi körét, de reméli, hogy az egészségügyi minisztérium szintjén meg fog születni egy erre vonatkozó döntés.