Nem akart ő világraszólót, nem akart valami rendkívülit cselekedni, hanem csupán annyit, mint amit egész élete során az ,,itt állok, másként nem tehetek" elve határozott meg, amit az Ige világosságának fényében talált meg az isteni kegyelem révén. Mert a reformatio nem revolutio. Amint a megnevezése is magában hordozza, visszaalakítást jelent. A reformáció kimondott célja a közösség és az egyén életének ismét az Ige és a krisztusi tanítás mértéke alá történő visszahelyezése. Nem forradalmasítani tehát az egyház életét, hanem visszatérni ahhoz, ami múltunkban gyökerezik: életünket az egyetlen erkölcsi mércének alárendelni. És ez nem fog korlátozni, hanem inkább felszabadít a jónak a cselekvésére. Megtanít az Isten és embertárs iránti feltétlen szeretetre, egymás tiszteletére és megbecsülésére.

Kálvin tanításának egyik alaptétele: Semper reformari debet. Vagyis szükség van a szüntelen reformációra. És ezzel tulajdonképpen meghatározta a reformátori gondolat lényegét. A reformáció kora abban különbözik minden más történelmi korszaktól, hogy nem zárult le. Annak ma is részesévé lehet, sőt, kell válni.

S mert a múlt valóban kötelez, elég, ha csak az 1568-as tordai országgyűlésre gondolunk annak 440. évfordulóján, amikor a világon először itt nálunk, Erdélyben hirdették ki a lelkiismeret és vallás szabadságát. Álljon itt tanúságul: ,,Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse (…), de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik (…), ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől (…), mert a hit Istennek ajándéka…"

Sánta Imre