A kívülálló számára nem érzékelhető munka mellett látványos előrelépés is tapasztalható a Székely Nemzeti Múzeum életében. Az idén rendezett és fogadott kiállítások minősége, a kiadványok színvonala, gyűjtemények kezelése, nyilvántartása és gyarapítása terén jelentős előrelépés történt, továbbá a székházdíszítésben is újat mutat fel az intézmény. Ezekről a megvalósításokról kérdeztük a múzeum vezetőjét.
― Mely rendezvényeikkel büszkélkednek?
Vargha Mihály: az év legkiemelkedőbb eseményei közé tartozik az erősdi ásatás centenáriumi kiállítása, ugyanis az erősdi anyaggal vált a Székely Nemzeti Múzeum világhírűvé László Ferenc és Csutak Vilmos idejében. A svájci Oltenben és a vatikáni múzeumban is kiállítottunk régészeti anyagunkból. A néprajzi osztály legnagyobb teljesítménye a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban rendezett, Ünnepek és találkozások című kiállítás. Ennek érdekessége, hogy a kiállítás mellett az előtérben székely napot szerveztünk, ahol szemelvényt nyújtottunk a még élő székelyföldi népi mesterségekből. Kós Károly-év lévén, kiállítást szerveztünk Kós Károly ― egy európai építész címmel. Ezt házi tárlattal egészítettük ki, hiszen közel száz Kós-rajza van múzeumunknak. Ilyen tervek alapján elkészíttettük a Bartók Terembe a kicsit templombelsőre emlékeztető padsorokat. Nagy György olaszteleki mester jóvoltából a mellvédre felkerült az oda megálmodott kovácsoltvas korlát, továbbá elkészíttettük a Kós tervezte múzeumcímert velencei mozaikból. Végre visszaadhattunk valamit azokból az ipar- és képzőművészeti díszekből, melyeket Kós Károly megtervezett.
Kiemelném azt is, hogy visszatért a múzeumba a zene. Tucatnyi hangversenynek adtunk otthont, ezekben a Codex együttes és a Filip Ignác vezette Gregorius Kamarazenekar jeleskedik. Szent György-napokkor négy hangverseny után reneszánsz táncházat tartottunk. A múzeumkertre is gondolunk, ott harci bemutatót tartott a kisújszállási hagyományőrző csoport. Íme, nem csak a tárlók megtekintéséből áll a látogatás, hanem életet viszünk a múzeumba. A Gyárfás Jenő Képtárban is pörög az élet. Megemlíteném a szentendrei Vajda Lajos Stúdió és az angliai Digitális Csoport kiállítását. Megjegyzem, hogy tizenkét képpel a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban is részt vettünk egy kiállításon.
― Említette a veszprémi, most a nagyszebeni együttműködést. Milyen más kapcsolatokat ápolnak?
― Nagyon jó a kapcsolatunk nemcsak a külföldi, hanem a székelyföldi múzeumokkal is. Kiállításokat cserélünk. Nemrég nyílt a Térbe zárt pillanat című, háromdimenziós képekből álló kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum anyaga ugyan, de a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum közvetítésével jutott el hozzánk. Mi is hozzájárultunk a nagybányai festőiskolát bemutató csíkszeredai kiállításhoz. Jövőre a Gyárfás Jenő-anyagunkat fogadják a székelyföldi múzeumok.
― Milyen a tudományos élet a múzeumban?
― Szakembereink számos külföldi és hazai konferencián tartottak előadást. Kocs Irén Frivaldszky Imre-díjas kolléganőnk két tudományos ülésszakon, Sztáncsuly Sándor ifjú régész Rómában tartott előadást, a néprajzosok jól együttműködnek a Kriza János Néprajzi Társasággal. Vinczeffy László a legmagasabb magyar szakmai kitüntetést, a Munkácsy-díjat kapta meg.
― Kiadványaik is megjelentek…
― Igen. Évkönyvünk, az Acta Siculica új arculattal most készül, decemberben megjelenik. Hasonmás kiadványként megjelentettük Kozma Ferencz: A Székelyföld közigazgatási és közmívelődési állapota című reprezentatív könyvét, a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesülettel közösen a Bortnyik György-fotóalbumot. Az Orbaiszék változó társadalma című konferenciakötet nem a mi kiadásunk, de a zabolai részlegünkben zajló munka eredménye.
― Mi az, ami fontos, ám kívülről nem látszik?
― Gyűjteményeink szintjén elértük, hogy megfelelő műkincsvédelmi nyilvántartásunk készült. Gázas fertőtlenítést végeztünk. Rendszeres gyűjtőmunka folyik, a néprajzi részleg ebben élen jár. Folyamatban két Gyárfás-kép megvásárlása. Beszereztük Pótsa József főkirálybíró nappalijának berendezését. A részlegek közül a legelszántabban a csernátoni és a zabolai gyűjt. Megújult a tudományos tanács, mely döntés-előkészítő testület. Fő feladata az évkönyv szerkesztése, de a szakmai élet minden vetületét megtárgyaljuk. Tisztújítást tartottunk az alapítványnál. Támogatókat találtunk.
― Hogy állnak az infrastrukturális fejlesztéssel?
― Mint említettem, díszítgettük a múzeum székházát. A Gyárfás Jenő Képtár új tetőt kapott, reméljük, hogy a nyílászárókat is kicserélhetjük. Videokamerás ellenőrzést és új világításrendszert kértünk a megyei tanácstól. A Kós Károly által tervezett főépület rehabilitációs programban vesz részt az elkövetkező években. Összeállítottuk a tenderfüzetet. 2012-ben százéves lesz az épület, és nagyon ráfér a felújítás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.