Hírsaláta

2021. március 24., szerda, Belföld

AVRAM IANCU MARAD. Pályázatot fognak kiírni a kolozsvári Avram Iancu (korábban Bocskai) tér átgondolására – jelentette be Emil Boc polgármester, aki a teret a „2000-es évek foglyának” tartja, és egyáltalán nem tetszik neki.

Avram Iancu szobrához azonban nem nyúlnak hozzá, amíg ő polgármester marad – tette hozzá. A tér – amely az egykori magyar, ma román Nemzeti Színház és a Protestáns Teológiai Intézet között terül el, már régóta a Szent Mihály-templom és Fadrusz János Mátyás-szoborcsoportja által fémjelzett „magyar” Főtér román alternatívája kíván lenni. (Boc is azzal jött most, hogy szeretné, ha a tér ugyanolyan népszerű célpont lenne, mint a Főtér.) A 30-as években itt épült meg az Istenszülő elszenderedése ortodox katedrális, nyilvánvalóan a Szent Mihály-templom „riválisaként”, és bár már ekkortájt felmerült, hogy az 1848–49-es magyar forradalom császárhű ellenlábasa, Avram Iancu szobrát kell itt felállítani – mondani sem kell, hogy a Mátyás-szoborcsoport „riválisaként” –, erre 1993-ig, Gheorghe Funar polgármesterségéig kellett várni. Funar szoborpályázatát Ilie Berindei terve nyerte meg, amely ízléstelenségével még a román értelmiségieket is kiakasztotta, ám az alkotás mégis elkészült. (Főtér)

MÉG EGY KIVÁLTSÁGOT ELTÖRÖLTEK. Elfogadta a szenátus – döntő házként – azt a jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvényt. Erre vonatkozó tervezetet a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség törvényhozói is benyújtottak. A szenátusi vita során az előterjesztők azzal érveltek, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) javaslata 20 évnyi szolgálat után, 45 éves korban lehetővé tette a bírák és ügyészek nyugdíjba vonulását, és így újabb kiváltságos fiatalnyugdíjas-kategóriát teremtett volna, miközben az országban az emberek többsége 65 évesen vonulhat csak nyugdíjba. A kormánykoalíciós pártok tervezetének elfogadása a normalitáshoz való visszatérést jelentené, azaz az ügyészek és bírák 60 évesen, 25 év szolgálati idő után kérhetik nyugdíjazásukat. Korai nyugdíjazásuk elleni másik fontos érv, hogy az jelentősen hátráltatná, késleltetné és minőségileg is rontaná az igazságszolgáltatási folyamatot is, mivel betöltetlenül maradna az állások nagy része. Mindezekre válaszul Titus Corlăţean SZDP-s honatya leszögezte, hogy a szóban forgó jogszabályt nem a szociáldemokraták nyújtották be, hanem az ügyészek és bírák szakmai egyesületei, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanács. (Agerpres)

AMIKOR A TÖBB VALÓJÁBAN KEVESEBB. Idén 200 millió lejt utalt ki a nyugdíjasoknak szánt gyógyüdülési jegyekre a kormány – közölte a munkaügyi minisztérium. Ez jóval kevesebb, mint a 2020-ban e célra elkülönített 370 millió lej, de a tárca hangsúlyozza, hogy 60 százalékkal több, mint amennyit a tavaly elköltöttek a keretből, hiszen akkor a járvány miatt csupán 120,7 millió lejt tudtak felhasználni az idősek. Raluca Turcan munkaügyi miniszter szerint az idei évre kiutalt összeg 103 ezer üdülési jegyre elegendő, s fedezi a nyugdíjasok gyógyüdülési szükségleteit, hiszen a járvány miatt idén is korlátozások vannak érvényben. (Capital)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2021-03-24: Belföld - :

Hosszú húsvéti vakáció, fordított vizsgarend

Egy hónapos lesz a tavaszi vakáció, a nyolcadikosok vizsgáit és a középiskolai felvételit pedig az érettségi után szervezik meg – jelentette be tegnap Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Az iskolák április elsejéig nyitva maradnak, a szünidő április 2-ától május 4-ig tart (így mindkét húsvéti ünnep, a magyar és a román is, vakációban lesz). A tegnap esti bejelentés szerint két héttel meghosszabbítják a második félévet, a nyári vakáció csak július 3-án kezdődik.
2021-03-24: Belföld - :

Ódzkodnak a karanténtól

Hat ezrelék fölé emelkedett tegnap Bukarest kéthetes fertőzöttségi mutatója, e fölött a helyi hatóságok dönthetnek egy település vesztegzár alá helyezéséről, de a fővárosban ezt továbbra is próbálják elkerülni.