A zabolai önkormányzat képviselő-testülete tegnapi ülésén két román tanácstag tartózkodása mellett elfogadta a Székelyföld autonómiastatútuma előterjesztéséhez szükséges referendum kiírására vonatkozó határozatot.
A népszavazás megtartásának időpontját azonban nem határozták meg, így akár sohanapjára is kiírható. Tudniillik, az elfogadott formában e határozat senkit semmire nem kötelez. Az ilyen döntésekre pedig azt szokták mondani: nesze semmi, fogd meg jól. A határozattervezet előterjesztését a zabolai tanács négy MPP-s képviselője kezdeményezte, és Fejér Levente MPP-s alpolgármester mutatta be. Az RMDSZ frakciója Ádám Attila Péter polgármesterrel az élen kifejtette, hogy egyetért az autonómiával, viszont a referendum megtartására nem vélik megfelelőnek a november 30-i dátumot. Paizs Attila (MPP) szörcsei faluképviselő figyelmeztette társait, hogy az ügy nem tűr halasztást, s ha az önkormányzatok nem lépnek, az autonómia ügye soha nem mozdul ki a holtpontról. Végül — hogy a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon! — elfogadták azt a kompromisszumos megoldást, hogy megszavazzák a határozatot, de időpontot nem jelölnek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.