Református hírnökJézus Krisztus legkisebbjeinek szolgálatában

2021. március 25., csütörtök, Vélemény

Bizonyára sokan látták a Diakónia jelképét autókon, épületeken, plakátokon. Többen megkérdezték, mit is jelent ez a szimbólum: ha jól megfigyeljük, akkor a jelvény közepén egy szárnyak által beborított kereszt ismerhető fel. A megkoronázott kereszt Krisztus Urunk szenvedésének dicsősége.

Ez a diakónia – a szeretetszolgálat – Isten Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak a szolgálata, amelyet az Atya megdicsőít. A diakónia, a keresztyén szeretetszolgálat ebben különbözik minden más szociális szolgálattól. A szociális szolgálatok rendszere, a szociális háló kialakulása ugyan nagyrészt ebben gyökerezik, de mégis különbözik a keresztyén szeretetszolgálattól, sőt, mindig arra sarkallja a dia­kóniát, hogy újraértelmezze önmagát, visszatérjen gyökereihez és a krisztusi szenvedésből merítsen újjászületést.

Az egyháznak vannak ismertetőjelei. Megvannak azok az ismérvek, amelyek az egyházat egyházzá teszik. Ilyen az igehirdetés, az úrvacsora és a keresztség (a sákramentumok), amelyekről felismerhetjük az egyházat. Ugyanilyen jegy, jel a diakónia is, ugyanis szeretetszolgálat nélkül nincs egyház, és az a gyülekezet, egyház, amelyik a Szentlélek újjászületésében alámerül, a szenvedő, szükségben élő ember mellett bukkan fel, és az Atya kicsinyeinek szolgálatába áll.

Jézus, amikor zöldfülű, kezdő tanítványait kiküldi, nem csak igehirdetésre küldi, hanem azzal bízza meg őket, hogy betegeket gyógyítsanak, ördögöket űzzenek, az elesetteken segítsenek. Az egyház, gyülekezet szolgálata a diakóniában teljesedik ki, és ezt a keresztyén közösség önkéntelenül végzi. A magát az Ige vezetésére bízó közösség megtapasztalja, ahogy a két hal és öt kenyér a szegények, elesettek között szétosztva ezrek éhségét tudta csillapítani. Csak hagyni kell, csak engedni kell az Igét munkálkodni.

Emlékszem, egy alkalommal teljesen elkeseredtem, mert semmi kilátás nem volt arra, hogy az Írisz Ház, a fogyatékkal élők központjának működését tovább tudjuk finanszírozni. Az állami támogatást nem ítélték meg, formai okokra hivatkozva utasították el igénylésünket, a külföldi partnereink támogatása lejárt, és kétségbeesve néztem a jövő év felé: mi lesz a fiatalokkal, akik ide járnak, itt, ebben a közösségben találtak kiteljesedésre, biztonságra, mi lesz a munkatársakkal, ha nincs fizetésre pénz, mi lesz a családjaikkal?! Amikor nem maradt más lehetőség, összehívtam a munkatársakat, szülőket, fogyatékkal élő fiataljainkat. Feltártam előttük őszintén a kilátástalan helyzetet, és együtt imádkoztunk. Az egyik munkatársunk igéket nyomtatott és tűzött ki a közösségi terem oszlopaira, ezeket olvastuk hangosan és imádkoztunk közösen.

Azon az estén teljesen felszabadultan, megnyugodva tértem haza. Isten levette rólam a terhet, és tudtam, hogy Ő maga fogja megoldani ezt a gondot. Másnap elkezdtek jönni az adományok, támogatások, egyre több szervezet, cég állt mellénk, az önkormányzat is támogatott, sőt, két hónap múlva az állami szubvenciót is újrakérvényezhettük, és meg is kaptuk. Akkor értettem meg, hogy ezt a szolgálatot, és azóta bármelyiket, amelyet felvállaltam vagy inkább amelyekre elhívott az Úr, nem én végzem, elsősorban nem az én ügyem, hanem az Úré – a diakónia Krisztus megkoronázott szenvedésének kiteljesedése közöttünk. Az a hatalmas lehetőség, amelyben Isten a szenvedők, kiszolgáltatottak mellé állít bennünket a mi üdvösségünk érdekében. Hiszen a mi üdvösségünkről van szó. Minden szegény, minden elesett, fogyatékossággal élő, beteg testvérünk egy lehetőség az Úrral való együttlétre, az Úrnak való szolgálatra.

Döbbenetes, hogy Jézus az utolsó ítéletről szóló példázatában nem azt mondja, hogy az üdvösségünk az imádságaink mennyiségétől, minőségétől, templomba járásunk számától függ, hanem attól, hogy adtunk-e ruhát a fázó embertársnak, ételt az éhezőnek, gondoskodást a szenvedőnek, odafigyelést az elszigetelt, a társadalom perifériáján élő embereknek, a legkisebbeknek – az Úr legkisebbjeinek.

Ha ezeket megtesszük, akkor ott és éppen akkor találkozhatunk és lehetünk a szenvedő Jézussal, és csakis így lehetünk majd a megkoronázott Krisztussal. „Mert ha egyet is megetettetek, felruháztatok, meglátogattatok az én kicsinyeim közül, velem tettétek azt meg” – mondja Jézus. Ahol Krisztus van, ott van egyház, ahol a szenvedő ember mellé állnak, ott van gyülekezet, és csakis ott van egyház, ahol az elesett ember mellett megáll a szenvedésével megkoronázott Úr Krisztus. Ámen.

Makkai Péter

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 635
szavazógép
2021-03-25: Vélemény - :

Családtámogató csoport Szemerján (Református hírnök)

A járvány és az óvintézkedések több szinten felforgatták az életünket. Biztonság helyet bizonytalanság, kétely lett az életünk főbb motívuma. Átíródtak a szokásaink, meginogtak a pénzforrásaink, lazultak és bomlottak emberi kapcsolataink. Sok családban okozott gondot a bezártság, a karantén, a munkahely elvesztése, az új életformához való hozzászokás. A sok stressz és a konfliktusok leginkább a szűk családi légkört bolygatták meg.
2021-03-25: Vélemény - :

„Nincsen itt, mert feltámadott!” (Református hírnök)

Mindannyian tudjuk, hogy az élet nem mentes a próbáktól. De legyen bármilyen keserű az életünk, jöjjön sok nehézség és nyomorúság is ránk, vakok lennénk, ha nem vennénk észre a sok apró örömöt is, amivel Isten megáld bennünket.