Kovásznán megnőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, a lakosság több mint három ezreléke érintett, így a fürdőváros vörös zónává vált a járványtérképen. A prefektusi hivataltól kapták a hírt, de egyelőre még nem tudják, milyen intézkedéseket kell foganatosítaniuk, várják az utasításokat – mondta el érdeklődésünkre Gyerő József polgármester.
Februárban volt olyan két hét is, amikor a fertőzöttségi ráta nulla volt Kovásznán. Az elmúlt napokban 2,5 ezrelék körül mozgott, de most meghaladták a három ezreléket (a közegészségügyi hivatal csütörtöki adatai szerint 3,46 – szerk. megj.). Ez súlyosan érinti a vendéglátókat, szálláshelyeket, mi több, a potenciális látogatók, turisták szempontjából is rossz fényt vet a városra – értékelte Gyerő. Sajnálatos az eset, de a törvényt be kell tartani, Kovászna sem lehet kivétel. Mindenképp, az oltás jelenti az egyetlen megoldást, ezért mindenkit ösztönöz, oltassa be magát – fűzte hozzá a polgármester.
Megtörténhet, hogy Kommandó vesztegzár alá kerül, habár erről még nem kaptak hivatalos átiratot. Úgy tudja, ma a kora délutáni órákban tárgyal a kérdésről a megyei járványügyi bizottság – közölte Kocsis Béla polgármester. A községvezető hangsúlyozta: ha Kommandó karanténba kerül, szigorúan betartják a járványvédelmi előírásokat.