Beszélgetés Mócsy Ágnes fizikussalUtazás elegáns cipőben

2021. március 26., péntek, Életutak

Kolozsvárról indult, élete utazása most éppen az egyesült államokbeli Pratt és a Yale egyetemeknél tart. Beszélgetés a 49 éves Mócsy Ágnes elméleti fizikussal, aki szerint a tudomány jelentős mértékben érzelem, emberi kapcsolat és társadalmi igazságosság kérdése is.

– Tudatában volt annak, hogy fizikus édesanya mellett cseperedik fel? Volt ennek bármilyen hatása a pályaválasztására?
– Természetesen tudtam, hogy édesanyám fizikus, radioaktivitással foglalkozik, többször jártam a munkahelyén, ismertem a kollégáit. Én viszont minden akartam lenni, csak fizikus nem. Sőt, utáltam a fizikát, egészen addig, míg a líceumban nem találkoztam a nemrég elhunyt Tellman Jenő fizikatanárral, a legendás Csocsóval – aki amúgy az édesanyámat is tanította. Titokban művésznek készültem, imádtam táncolni, mindennél jobban érdekelt a divat, elsősorban az önkifejezés értelmében. Ma is, sőt, egyre inkább úgy tartom, hogy a ruhák sokkal többet jelentenek, mint hogy ne meztelenül járjunk. Tinédzserként, de később egyetemistaként, amikor pszichológiát is tanultunk, érdekelt az akkoriban tabunak számító nemiség, sőt, az is felmerült bennem, hogy szexológus leszek.

– De hogyan lett a táncból és divatból mégis elméleti fizika?
– Ha édesanyámnak nem is volt közvetlen ráhatása a pályaválasztásomra, fizikusi, családanyai, háziasszonyi mintájával sok tekintetben befolyásolta a döntéseimet. A jogász édesapám is erőteljes hatással volt rám, a Ceaușescu-rendszerben szerzett tapasztalataim mellett elsősorban neki köszönhetem az igazságtalanság, a mindenféle elnyomás és diszkrimináció iránti érzékenységemet, és azt, hogy állást is foglalok ezek ellen. A tánc azért szorult vissza az életemben, mert végül hallgattam Mamzira – így szólítom az édesanyámat –: használjam a matekos eszemet, az kiszámíthatóbb pályát ígér, mint bármelyik művészeti ág.

– Mi vitte el Erdélyből? A kisebbségi lét hátrányai?
– Azt hiszem, születésem óta el akartam jönni otthonról. Utazni, világot látni, nyelveket, kultúrákat megismerni, ez volt a célom, mióta az eszemet tudom. És ezt akkor sem adtam fel, amikor a ’89 előtti Romániában erre elméleti esély sem nagyon kínálkozott. Boldog gyermekkorom volt, de számomra az élet Kolozsvárnál szélesebb környezetet feltételezett. Mostanában – talán a vírus hozta bezártság következtében is – magam is sokat gondolkodom ezeken a dolgokon. Biztosan közrejátszik ebben az egykori osztálytársam, Tompa Andrea író legutóbbi könyvében, a Haza címűben szereplő Ágó alakja is, akit rólam, a New Yorkban élő fizikusról formált. A könyv olvasásakor sokszor sírtam, mivel olyan helyekre vitt el, ahol ritkán jártam, mióta eljöttem otthonról. De tudom, hogy nem tehettem másként, indulnom kellett, ez volt a belső indíttatásom, így a túlélésem feltétele. Az egész életem improvizáció, mivel az utazás az egyetlen konkrét tervem. Ezt meg a fizika révén tudtam megvalósítani.

– Hogy érzi, valamit hagyott-e el útközben?
– Nincs bennem különösebb hiányérzet. Mindenek­előtt azért, mert szeretem a fizikát, amit elsősorban a középiskolai tanáromnak köszönhetek, aki sok humorral, karizmatikusan, a fizikatanárok többségére nem jellemző lazasággal ismertette meg velünk azt a világot. Persze, miközben a fizika lett az én terveim „anyahajója”, megtaláltam benne magamat. Eszméletlen öröm, amikor a kutatásaim során elsőként jöhetek rá egy probléma megoldására vagy új megvilágításba helyezésének lehetőségére. Az életem is úgy alakult, hogy közben visszatérhetem a művészetekhez, hiszen ma részben egy művészettel és dizájnnal foglalkozó egyetemen, a Pratten dolgozom, és a fizika segítségével megtaláltam a saját művészeti kifejezésmódomat is. Újra művészek és írók vesznek körül, mint annak idején otthon, Kolozsváron, a falaim pedig tele vannak könyvekkel és művészi alkotásokkal.

– És cipőkkel, egyik polcán egy feltűnően magas sarkú cipő díszeleg. Segítene ennek a dizájn­elemnek az értelmezésében?
– Az első cipőmet a második havi egyetemi ösztöndíjamból vettem – az elsőből meghívtam a családot ebédre a Zokogó majom elnevezésű vendéglőbe. Magas, de nem tűsarkú barna cipő volt, szerelem volt első látásra, azt viseltem az egyetemi évzáró banketten is. Adott pillanatban kétszázhatvan cipőm volt, azóta már több mint negyvenet elajándékoztam, eladtam. Azt tartom, az étel sem pusztán energiaforrás, hanem élvezeti cikk is, én meg orgazmikus ételeket szeretek enni, orgazmikus cipőkben járni. Sokáig úgy éreztem, titkolnom kell ezt, miközben folyamatosan nőtt a kollekcióm, és használtam is. A szakmám egyik ritka női képviselőjeként azonban attól tartottam, hogy nem fognak komolyan venni, ha én ezzel előrukkolok. De hát már az alapsztereotípiával gond van: a fizikus képéhez általában nem nőt társítanak. Az egyik legfontosabb célkitűzésem változtatni ezeken a merev besorolásokon. Amikor doktori vizsgámra készülve első ízben az Egyesült Államokba kerültem, a minnesotai egyetemen beiratkoztam a tánctanszakra nyugat-afrikai és karibi táncokat tanulmányozni. Természetesen azt is titokban, mert nagy félelmem volt, hogy ha kiderül, nem leszek túl szimpatikus ezzel az érdeklődésemmel. Mert micsoda dolog, hogy nem koncentrálok ezerrel a fizikára. Amikor bekerültem a Brookhaven Nemzeti Laboratóriumba – a világ két részecskegyorsítójának egyike –, az akkori élettársammal visszakeveredtem a tangó meg a rumba világába, amint lehetett, újra belekóstoltam a táncba.

– A Romániából való elmenetele tudatos döntés vagy a körülmények műve?
– Nem tehettem másként, el kellett kezdenem az utazásomat. Édesapám nagyon ellene volt, elsősorban azért, mert szerinte, aki képes hozzájárulni közössége felemelkedéséhez, annak itthon kell maradnia. Úgy gondolom, senki sem számonkérhető hasonló ügyekben – és erre ráébredni is egyfajta utazás az életen át. Mindenekelőtt meg kell próbálni olyan életet élni, amellyel hű maradsz saját értékrendedhez. Nem érzem úgy, mint aki elvágta a kötelékeit, gyakrabban járok haza, mint amennyiszer anyagilag talán megengedhetném magamnak, amikor viszont elindultam, tudtam, hogy folytatnom kell. Nyilván megfordult néha a fejemben annak a lehetősége, hogy hazajövök oktatni vagy kutatni. Roppant örültem, amikor négy évvel ezelőtt meghívtak a kolozsvári egyetemre, ahol az alapokat megszerezhettem. Sok szempontból kritikusan szemlélem az otthoni oktatást, de a fizika és matematika tekintetében olyan útravalót kaptam ott, amellyel bárhol labdába tudtam rúgni. Nyitott vagyok a kapcsolatok építésére, ápolására, személyesen és kulturális értelemben is rengeteget jelent, hogy nem felejtenek el. Egészen meghatott például, hogy nemrég részt vehettem a pécsi egyetem által szervezett, Nők a tudományban című konferencián.

– A világ egyik leghíresebb egyetemén, a Yale-en a fizika és a művészet csatlakozásáról tart előadásokat, illetve a műszaki tudományok területén tevékenykedő különböző kisebbségeket sújtó diszkriminációfajták „mérgező” hatásáról. Milyen visszajelzések alapján méri egyetemi kurzusai hatékonyságát?
– A fizika nemcsak Newton vagy Einstein egyenleteiről szól, hanem arról is, kiknek nyílik lehetőségük részt venni, hogyan érzik magukat ebben a tevékenységben. Az egyenjogúság hiányának témájában már otthon megkaptam az első adagot, amit a többséggel ellentétben nem kizárólag állampolitikai szintű diszkriminációnak tartok, így nem kezelem a faji, nemi vagy hátrányos helyzetből fakadó megkülönböztetésektől elkülönítve. Hogy hol van ezekben a tárgyakban a fizika? Ez az a tudományág, amelyben leginkább jelen van a negatív sztereotipizálás. Arról is beszélnünk kell ugyanis, hogy a fizikai törvényeket és jelenségeket ki és hogyan fedezte fel, azonosította. A fizika és egyéb természettudományok olyan ágazatok, amelyekből technológia lesz, világnézetet módosító következményekkel jár, azaz emberi létet érintő dimenzióról beszélünk. Hogy egy kutatáson belül miként állunk a problémához, nagymértékben függ attól, hogyan szocializálódtunk a problémamegoldásban. És máris a társadalmi tapasztalatnál tartunk, miközben a jelenséget mégsem csak társadalomtudományként kell kezelnünk.

– A Prattre járó leendő művészeknek milyen fizikát tanít?
– Az évek folyamán kialakítottam egyféle fúziós projektet. A vizsgákon nem klasszikus felkérdezés zajlik, azt kérem diákoktól, hogy szabad választás alapján saját világukon, saját művészi eszközeikkel igyekezzenek megjeleníteni, érthetővé tenni a fizikát és a csillagászatot. Néhány példa: a fizikára alapuló divatbemutatónk nem merült ki abban, hogy a Hubble-teleszkóp lenyűgöző képeit rátettük egy anyagra, hanem a ruha konceptuális szerkezete volt az érdekes. Hasonló munka volt a Plútó és legnagyobb holdja, a Charon közötti viszony – mindig egymásnak ugyanazt az oldalát „látják” – ábrázolása. A vizsgázó által összeállított koreográfia keretében két táncos olyan szerelmespárt alakított, akik képtelenek levenni egymásról a szemüket, de elérni is képtelenek egymást.

– Merre készül továbbutazni?
– A dokumentumfilmezés irányába. Igazából már el is kezdődött ez az utazás, 2012-ben készítettem az első rövidfilmemet, amelyet az amerikai kongresszusba vittünk, és öt évvel később az első hosszabb filmemet fesztiválon is bemutatták. Azt szeretném megfogalmazni, hogy a tudomány milyen jelentős mértékben érzelem, emberi kapcsolat, társadalmi igazságosság kérdése. Meg hogy a tudomány művészet általi kifejezése nemcsak eszköz, hanem kőkemény akadémiai kategória is. De hát én örök életemben nonkonformista voltam.

Mócsy Ágnes
Elméleti fizikus, New Yorkban él. Kolozsváron született, ott végezte iskolai tanulmányait, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Norvégiában, a bergeni egyetemen mesterizett, doktori fokozatát a Minnesota Egyetemen szerezte meg. Humboldt-ösztöndíjasként a frankfurti Goethe Egyetemen és a koppenhágai Niels Bohr Intézetben tevékenykedett posztdoktori kutatóként. Dolgozott az egyesült államokbeli Brookhaven Nemzeti Laboratóriumban – a világ két részecskegyorsítójának egyike –, jelenleg a Pratt és a Yale egyetemeken tart előadásokat a fizika és a művészetek találkozásáról, kapcsolatáról.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2021-03-26: Sport - :

Sepsi-SIC–Szatmár összecsapás Kézdivásárhelyen (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Három hónap alatt harmadik alkalommal találkozik egymással a női kosárlabda Nemzeti Liga két legerősebb csapata: a Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK két sepsiszentgyörgyi mérkőzés után szombaton 18 órától a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban csatázik. Ez lesz az együttesek 37. összecsapása, az örökmérleget a zöld-fehérek vezetik 30–6-ra.
2021-03-26: Nyílttér - :

Az utca hangja

PINO OTTONELLO, Sepsiszentgyörgy. A Gáll Lajos utca állapota egyszerűen szégyenletes. A polgármestert mi fizetjük, az ő utcája tökéletesen aszfaltozott, mi pedig kénytelenek vagyunk porban és sárban élni.