Az elmúlt tizennégy nap alatt jegyzett fertőzöttségi mutató alapján hat háromszéki közigazgatási egység (város, község) tartozik vörös besorolás alá – derül ki a megyei közegészségügyi igazgatóság honlapján közzétett adatokból.
A közel ezer lélekszámú Kommandó fertőzöttségi mutatója a legmagasabb, 10,45 ezrelék, míg Előpatakon mindössze 0,18 ezrelék, kilenc községben pedig egyetlen megbetegedést sem jegyeztek.
A már említett Kommandó mellett vörös térségnek számít a megyeszékhely (3,41 ezrelék), Kovászna (3,46) Dobolló (4,83), Sepsibükszád (4,69) és Maksa (3,18 ezrelék). Kőröspatak, Nagyajta, Illyefalva, Árkos, Gidófalva, Bodok, Barót, Zabola, Szitabodza és Hidvég fertőzöttségi mutatója 1,5 és 3 ezrelék közötti.
A kormánybiztosi hivatal tegnapi tájékoztatója szerint a járvány kezdete óta Háromszéken 6695 koronavírusos megbetegedést jegyeztek, a legutóbbi jelentésben 85 új esettel és 212 elvégzett teszttel szerepel megyénk, míg az aktív esetek száma 431 volt tegnap. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.