Törvénymódosító javaslatot nyújt be az RMDSZ, hogy a kisgyermekes, dolgozó szülők mielőbb megkaphassák 1500 lejes támogatásukat, miután a pénzügyminisztérium különféle okokra hivatkozva felfüggesztette a törvény alkalmazását.
A jogszabály módosítását kidolgozó Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese elmondta: az 1500 lejes támogatás január 1-jétől életbe lépett, azonban a pénzügyminisztérium a költségvetés elkészítésekor nem számolt ezzel a törvénnyel, és nem dolgozta ki az alkalmazási útmutatót. „Ezért az RMDSZ magát a törvényt pontosítja annak érdekében, hogy a szülők mielőbb megkaphassák ezt a támogatást” – jelentette ki. A Bihar megyei politikus szerint a jelenlegi módosítás kitér minden cégre, egyéni, kis- és közepes vállalkozásokra egyaránt, így havonta 1500 lejes személyenkénti adójóváírásban részesülnek azok a vállalkozások, amelyek támogatják alkalmazottaik gyermekeinek bölcsődébe vagy óvodába íratását, járását. A módosításban pontosítják, hogy mely oktatási intézmények esetében jogosult a szülő a támogatásra, és az is benne lesz, hogy amennyiben egy szülő részesül az 1500 lejes támogatásban, akkor nem igényelheti az önkormányzat által kibocsátott bölcsődei értékjegyeket – fejtette ki Szabó Ödön.
A törvényhozó cáfolta a pénzügyminisztériumnak azt a kifogását is, amely szerint az állami költségvetésből 4,5 milliárd lejt kellene a szülők támogatására fordítani, szerinte legtöbb 650–700 millióról van szó.
A képviselőház tavaly októberben döntő házként fogadta el az RMDSZ-nek azt a kezdeményezését, amely két módosítást vezetett be: 1500 lejes adójóváírást a vállalkozásoknak a kisgyermekes szülők támogatására, valamint adóalap-csökkentést a cégeknek, amennyiben duális középiskolai vagy egyetemi oktatásban vesznek részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.