Labdarúgás, 3. LigaGól nélküli döntetlent játszottak

2021. március 29., hétfő, Sport

A Kézdivásárhelyi SE gól nélküli döntetlent játszott a Székelyudvarhelyi FC vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A felső-háromszéki együttes immár hat mérkőzés óta nyeretlen, legutóbb októberben győzött. A Sepsi OSK II. meccsét elhalasztották, ugyanis a Brassói Corona néhány játékosa pozitív koronavírustesztet produkált. A veretlen listavezető néhány órával a találkozó kezdete előtt jelezte, hogy nem tud elutazni Sepsiszentgyörgyre. A rangadót április 6-án, kedden 17 órától pótolják be.

  • Fotó: Tofán Levente
    Fotó: Tofán Levente

Mindkét csapatnak nagy szüksége van a pontokra, hiszen a rangsor második felében tanyáznak, az SZFC a 9., míg a KSE a 7. helyről várta az egymás elleni találkozót. A kézdivásárhelyi gárda agresszív letámadása megnehezítette a házigazdák játékát, azonban a székelyudvarhelyi gárda kivédekezte a vendégek rohamait, akiktől Gajdó Tamás és Antal Barna lövése is elkerülte a kaput. Az udvarhelyi csapat csak az első félidő második felében tudott veszélyesebben játszani, szöglet után Sütő Zalán fejelt fölé.

Szünet után a fáradtság rányomta bélyegét a KSE játékára, majd egyre inkább beszorult a saját térfelére. A hazai együttes egyre aktívabb lett támadásban, viszont az igazán nagy helyzetek továbbra is várattak magukra. Hodgyai László lövése a védőkről pattant mellé, ezt követően Szfárli Szabolcs nem tudott élni az előtte adódott lehetőséggel, végül Szőcs László fejelt egy szögletet követően kapura, ám Farkas Róbert védeni tudott. Végül gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó, ami egyik csapatnak sem kedvez.

3. Liga, 5. csoport, 13. forduló: Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi SE 0–0.
Székelyudvarhely, városi stadion. Vezette: Mădălin Dicu (Bucov). SZFC: Bordás – Marucza, Mitra, Stoian, Negoței, Sütő (Szfárli, 46.), Bálint, János (Turcu, 55.), Simó, Hodgyai (Szőcs, 71.), Vékás (Țepeș, 46.). Edző: Florin Stângă. KSE: Farkas – Tankó, Damian, Rancz (Kanyó, 57.), Pakucs, Péter (Bandi, 42.), Lakatos (Becze, 57.), Gajdó, Gáll, Antal (Dobozi, 75.), Telcean (Albu, 75.). Edző: Gazda József.

További eredmények: Brassói SR–Astra Giurgiu II. 2–2 (gólszerzők: H. Popa 22., 53., illetve Zaharia 72., Brăilă 90+2.), Plopeni–Brassói Kids Tâmpa 6–0 (gsz.: Vlad 45+1. – tizenegyesből, 78., 80., 88., Butufei 76., Ioan 82.), Barcarozsnyói Olimpic–Blejoi 3–2 (gsz.: Dinu 32., 52., Coman 69., illetve Răileanu 3., Iancu 35.).

A rangsor:

1. Corona                    10        2            0        26–7    32

2. Blejoi                         7        2            4        26–23  23

3. Brassói SR                6        4            3        27–19  22

4. Sepsi OSK II.             6        2            4        19–14  20

5. Plopeni                      6        2            5        21–16  20

6. Olimpic                     4        3            6        17–17  15

7. Astra II.                     4        2            7        20–22  14

8. KSE                            4        2            7        15–28  14

9. SZFC                          3        3            6        15–15  12

10. Kids Tâmpa            2        0          10          7–32    6

A 14. forduló programja: * péntek: Astra Giurgiu II.–Sepsi OSK II. (17 óra), Brassói Corona–Barcarozsnyói Olimpic (17 óra) * szombat: Brassói Kids Tâmpa–Brassói SR (14 óra), Blejoi–Székelyudvarhelyi FC (17 óra), Kézdivásárhelyi SE–Plopeni (17 óra). (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2021-03-29: Elhalálozás - :

Mi, hol, mikor?

2021-03-29: Sport - :

Felsőházba jutott az FK Csíkszereda (Labdarúgás, 2. Liga)

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 21., utolsó fordulójában a Valentin Suciu irányította FK Csíkszereda hazai környezetben egy góllal legyőzte a szerényebb játékerőt képviselő Slatina csapatát. A székelyföldi együttes 32 ponttal a rangsor ötödik helyén végzett, így a folytatásban a feljutásért harcolhat a felsőházi rájátszásban. A playoffban még az U Craiova, a Dunărea Călărași, a Mioveni, az FC Rapid és a Temesvári Politehnica szerepel.