Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.
A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól. Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus „karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel” – jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással. „Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket” – mondta Ferenc pápa. Délben, az Úrangyala (Angelus) imádságot kísérő beszédében az egyházfő kifejtette, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban „reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság” kerekedik felül, sokan „mindennapos keresztutat” járnak be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.