Az RMDSZ hivatalosan is felajánlotta Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, hogy szerepeljen befutó helyen a szervezet európai parlamenti választási listáján. Tőkés László hajlandó találkozni Markó Bélával a tusnádi tábor után, a listán való szereplést nem utasította vissza, de maga helyett másokat javasol.
Markó Béla RMDSZ-elnök a szervezet Állandó Tanácsának nevében aláírt közleményt juttatott el tegnap a sajtóhoz, amelyben ismét megbeszélésre hívja az EMNT elnökét, hogy megtárgyalják az együttműködés konkrét feltételeit. Markó Béla a jövő hét első felének bármely napján Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron találkozna a református püspökkel.
A közlemény emlékeztet: az elmúlt tizenhét esztendőben az eredményes romániai magyar érdekvédelmet az tette lehetővé, hogy az RMDSZ erős képviselettel rendelkezett az önkormányzatokban és a parlamentben. Szerinte erre az erős, egységes képviseletre ezután is szükség van, hiszen nagymértékben az elkövetkező időszak politikai döntésein múlik, hogy milyen lesz Erdély, és ezen belül a magyarok által lakott régiók helyzete, akár az együttélés jogi kereteiről, akár a gazdasági és infrastrukturális fejlődés feltételeiről legyen szó. A őszi európai parlamenti választások esetében meg kell keresni az együttműködés módját ― olvasható a közleményben ―, hiszen senkinek sincs joga kockára tenni a romániai magyarság brüsszeli képviseletét. Történelmi felelőtlenség lenne elfogultságból, hiúságból vagy kölcsönös sértettségből megosztani közösségünket, és eljátszani egy fontos lehetőséget. Az RMDSZ a független jelöltként indulni szándékozó Tőkés Lászlóval több kérdésben nem ért egyet, és számos kérdésben ő sem ért egyet a szövetséggel. ,,Ennek ellenére hiteles személyiségnek tartjuk, és felajánljuk a választási együttműködést. Az ajánlatot egy olyan új típusú együttműködés kialakítása indokolja, amely egyrészt tartósan biztosítja a romániai magyarság számára elengedhetetlenül szükséges politikai eszközöket, másrészt senki eszmei, elvi, ideológiai szabadságát nem korlátozza" ― olvasható a közleményben. Ebben a szellemben óhajtja az RMDSZ megteremteni a romániai magyar összefogás listáját.
Tőkés László kész találkozni Markó Bélával a tusnádfürdői tábort követően ― ezt maga a református püspök mondta tegnap az MTI-nek. Hozzáfűzte: bármennyire is megtisztelő számára a szövetség felajánlása, nem ezt tekinti megoldásnak a romániai magyarság európai parlamenti képviselete szempontjából. Hangsúlyozta: nem az ő politikai ambícióiról van szó, hanem az erdélyi magyarság összefogásáról. A püspök közölte: az ügyben nem az ő kezében a döntés. Tusnádfürdőn a XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében találkoznak majd az őt jelölő hat szervezet vezetői, nekik kell dönteniük az RMDSZ-szel való együttműködés kérdéséről. ,,Jómagam nem abban látom a megoldást, hogy felkerülök a listára, hanem abban, hogy jelöljük például Bodó Barnát vagy Hantz Pétert, kiszélesítve a politikai spektrumot" ― mondta Tőkés, érzékeltetve, hogy szerinte nem ,,pártos", hanem ,,nemzeti" listára van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.