Kuti János
A kínai naptár szerint 2020 a Patkány éve volt, 2021 a Bivaly éve. De a valóságban a tavalyi a Vírus éveként mutatkozott be, sőt, az idei, meg lehet, hogy még a jövő év is az lesz. Tavaly húsvét előtt Klaus Iohannis még arra szólította fel „drága románjait”: „Maradjatok otthon, mert ha nem, az ünnepek után temetések lesznek!”
Akkor még jól ránk lehetett ijeszteni, a szabályokat (majdnem) mindenki betartotta, és a vírusok kissé hátra is hőköltek. Az utcán csőre töltött fegyverrel kivonult még a katonaság is, tán azt hihették a koronavírusok, hogy lelövik őket, mint a kutyát. Jobbnak látták, ha betartják ők is a felszólítást: Hátrább az agarakkal! A rendőrség, csendőrség a szabályokat be nem tartókra hegyezte írószerszámait, és szintén utcára vonult. Aztán nem hallottuk, hogy a katonaság lövöldözött volna, a rendvédelmi szervek ugyan szabtak ki büntetéseket, de potyára, mert azokról kiderült, hogy törvénytelenek. A beijedt polgárok látták, hogy nem éppen hal bele mindenki, ha elkapja a koronavírust, és elég jól megúsztuk az úgynevezett első hullámot.
A nyáron sokan a hullámok közé vetették magukat, miután lementek a tengerre. A Covid-19, valószínű, nem kedveli a sós tengeri levegőt és a tűző napsütést, mert rövid időre árnyékba vonult, és csak később merészkedett bátrabban elő.
Az, hogy hány fertőzöttet találnak, végül is attól függ, hány embert tesztelnek. A fertőzöttek és elhunytak nagy része különféle krónikus betegségekben szenvedett. (Bár úgy is lehetne mondani, hogy a krónikus betegségekhez kapcsolódhat a Covid mint társbetegség.) Ha egyáltalán nem tesztelnének, akkor egyáltalán nem is lenne koronás beteg. Jelenthetnék, hogy mindenki a saját, jól megszokott betegségébe halt bele. Sőt, a Covid-osokról is állíthatnák, hogy például kétoldali tüdőgyulladásban hunytak el. És ez milyen jól mutatna a statisztikákban. Sumákoltak is egy kicsit választásokkor a betegszámlálásban, nehogy elmaradjon, mert akkor Iohannis nem alakíthatta volna meg saját kormányát.
Kezdetben csak maszkokkal, kesztyűkkel és távolságtartással tudtunk védekezni a járvány terjedése ellen. De annak is megvan az ára. Csodálkozom, hogy a zöldek még nem léptek fel a maszkviselés és kesztyűhasználat ellen, tudva, hogy ezek az eldobott védőeszközök mennyire szennyezik a környezetet. Miniszterelnökünk szava vigasztaló a környezetvédőknek, mert ő azt mondta: most már annyi oltást kapunk, hogy szeptembertől eldobhatjuk az utolsó maszkokat is. (De mi lesz a sok fecskendővel és tűvel?) Biztató a vakcinagyártóknak, hogy már azt is rebesgetik, a mutációk miatt szükség lehet harmadik oltásra is. És aztán, ha ez a nyavalyás vírus állandóan mutál, mint a kamasz fiú hangja, akkor életünk végéig kell évente egyszer-kétszer oltatnunk magunkat?
Az igazi környezetvédők – akik azt mondják, hogy az a legjobb, ha nem is születnek gyerekek, mert ezzel is csak a bolygót terhelnénk tovább – miért nem kampányolnak a járvány érdekében? Mert ha a ragály miatt sokan elhagyják ezt az árnyékvilágot, talán kicsit lélegzethez juthat a Föld.
Ez a vírus még másféle károkat is okoz, amelyeket nem is az orvosok vesznek észre, hanem közönséges földi halandók, és ami a vírusoknak az agyműködésben okozott rendellenességeiben mutatkozik meg. Valami ilyesfajta agykártétel miatt kormányunk tagjai máma egyet mondanak és holnap mást. Ezt nap, mint nap láthatjuk, a nép felé intézett üzenetekből. Ilyen például az a figyelmeztetés, hogy: lesz karantén (vagy nem lesz, mától lesz, félig lesz és csak holnaptól, vagy egészen, de holnaputántól). Ma ez a feltétele a bezárásoknak, holnap az. Aztán többen is vannak, akik szajkózzák ugyan a járványügyi szabályok betartásának fontosságát, de azt gondolják, hogy az rájuk nem vonatkozik. Ráadásul az a fránya vírus összeugrasztja Iohannis kormányának tagjait is, amit az utóbbi időben tapasztalhattunk. Egyik kormánytag támadja a másikat, a másik visszatámad, mert biztos, mindkettőbe beleült a vírus. Ezek a kártevők sok ember fejébe bújhattak bele, akiket láthatólag nem betegítenek meg. Belőlük lesznek a vírustagadók, a korlátozás-, maszk- és oltásellenesek, akik aztán utcára vonulnak és tiltakoznak, amivel a Covid-19 malmára hajtják a vizet, és azt állítják, hogy az egész csak valamiféle nemzetközi összeesküvés.
A védőoltások beszerzését és elosztását végzők is áldozatul eshettek az unió fővárosában, Brüsszelben ennek a konspirációnak, hogy lassítsák a vírusellenes fellépést. Pedig a leghatásosabb fegyver ebben a harcban az orvosok és nővérkék kezében levő fecskendő, amelyben antivírus úszkál. Bár az utóbbi időben már megjelent olyan csodadoktornő is, akinek titkos receptje van a járvány legyőzésére. Az ilyesfajta gyógyítást aztán főleg a România TV-n keresztül gyakorolják ő és hívei. De már ajánlanak olyan gyógyszert is, amelyet az állatoknak adnak élősködők ellen. Ez a vírus is csak az emberek nyakán élősködik, innen jöhetett az ötlet, hogy akkor a vírust is irtja.
Bizonyosan szintén a Covid-19 titkos hatására az emberek is immunissá váltak a járványfenyegetésre, és már nemcsak a saját árnyékuktól nem ijednek meg, hanem a vírus árnyékától sem. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokak agyában a vírus elveti azt a (hiú) reményt, hogy őrajta ez a kórság egészen biztosan nem talál fogást, fertőzni is csak másokat fog – van a Földön néhány milliárd ember, csupa halálraítélt, előbb azokat röpíti az örök vadászmezőkre, hadd vadásszák ott a vírusok fejéről a koronát. (Ha egyszer valaki megszületett, azon nyomban halálraítéltté válik, csak azt nem tudni, hogy ki meddig húzza az időt és az életét.)
Elnökünk az utóbbi időben bújkál az emberek (és a járvány?) elől is. Idén már nem annyira kemény, mint tavaly. Lehet, hogy keményen áll fején a koronája, de az a koronavírus meglágyította őt is. Tavaly még a belügyminisztérium titokban kötött egy úgynevezett egyezséget az ortodox egyházzal, amelyet bátran lefújatott. A katolikus és protestáns húsvétról el is feledkeztek. Aztán az államegyház vezetői (és segítségükkel a hívek) többször is sikeresen megszegték a járvány elleni védekezés szabályait, semmi különös következmény nélkül. Most úgy néz ki, kormánytagjaink Isten- és egyházfélőbbekké váltak, mert az éjszakai kijárási tilalom ellenére megengedték húsvétkor a feltámadási szertartásokon való részvételt éjjel kettőig, és csodák csodája a katolikus húsvét is eszükbe jutott az illetékeseknek. (A protestáns még nem.)
A végén még oda jutunk, hogy Iohannis chellemeș huschveti înnepeket is kíván majd, nem csak ionopot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.