Oltás után pozitív

2021. április 8., csütörtök, Család

Az oltási kampány kezdetétől március 28-áig 13 416 olyan személynek lett pozitív a koronavírustesztje, akik előzőleg megkapták a koronavírus elleni oltás első adagját, 1859-en pedig a második dózis után fertőződtek meg – közölte március 30-án az oltási kampány irányítója.

Valeriu Gheorghiţă szerint az első adag felvétele után megfertőződöttek aránya a beoltottak teljes számához képest 0,69 százalék, és ezeknél a személyeknél 10–11 nap elteltével igazolták a betegséget, vagyis mielőtt elkezdődött volna az antitest-termelődés. „Esetükben pontosan akkora volt a megfertőződés kockázata, mint egy oltatlan személynél” – magyarázta a szakember. A második adaggal való beoltást követően a beoltottak 0,19 százalékánál mutatták ki a fertőzést a vakcina felvételét követő első tíz napban.

Az oltás után megfertőződöttek közül 89-en vesztették életüket, közülük 77-en az első dózis, 12-en a második adag után kapták el a betegséget. Legalább százszor kisebb az elhalálozás kockázata egy beoltott személynél, mint egy oltatlannál, a halálozási arány előbbieknél 0,02, utóbbiaknál 2,4 százalék – emelte ki Gheorghiţă.
 

Változó arányú a mellékhatás

Az oltási kampány kezdete óta 10 160 személynél jegyeztek valamilyen mellékhatást március 30-ig, ami 3,4 esetet jelent ezer dózisra. Dr. Valeriu Gheorghiţă adatai szerint a Pfizer-BioN­Tech-oltásnál körülbelül 2, a Modernánál 3,6, az AstraZenecánál 13,2 mellékhatásos eset jut ezer oltásra. A mellékhatást jelentők átlagéletkora 38 év, 61 százalékuk nő. A március 30-át megelőző héten tapasztalt valamennyi mellékhatás (1341) enyhének tekinthető – mondta az oltási kampány irányítója. (Agerpres)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 212
szavazógép
2021-04-08: Család - :

Gyermekeink

2021-04-08: Család - :

Hetvenen túl sem adja fel az albatrosz 

Idén is költött a világ legidősebb tengeri madarának tartott Laysan-albatrosz, Wisdom, noha már legalább hetvenéves – közölte az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat.