Vajon?

2021. április 12., hétfő, Nyílttér

Lassan semmit sem értek már ezekben a nem is tudom, milyen időkben. Nem vagyok ezzel egyedül, de attól még nem érzem jobban magam. Megpróbálok továbbra is, talán valami egészséges túlélési ösztönnel a jóra figyelni, tartalmassá tenni a napokat, csakhogy van, amikor kicsit nehezebben sikerül.

A kamasz gyermekem is nagyjából rendben van, a körülményekhez képest mindenképp. Csak nekem nem jó tehetetlenül nézni, hogy miként maradnak ki dolgok az életéből. Például a suli, az összes „hülye” (bocsánat, mind voltunk diákok…) vagy épp agyonszeretett tanárral együtt, akik kivétel nélkül így vagy úgy, de egy életre meghatározóakká válnak. A szünetről szünetre változó szerelmek, vihogások a folyosón mindenen, a nagy világmegváltó vagy pont a semmiségekről szóló beszélgetések, és természetesen a bulik.

Megtesz mindent tanár és gyermek, küzdelmekkel teli tanítás, tanulás folyik, látom, mert követem. Nagyszerű, néha engem is próbára tevő feladatokat kap a gyermekem jó tanároktól, ezzel nincs is hiba. Jó kezekben van, csakhogy... Bár sok tartalmas időt töltünk együtt, beszélgetünk mindenről, amiről lehet és kell, és épp eleget hülyéskedünk is, nem tudom pótolni azokat az élményeket, tapasztalásokat, amelyeket most másokkal kellene megélnie. A tanáraival, osztálytársaival, barátaival, akikkel csak virtuális kapcsolata van. Sok minden változott az én kamaszkorom óta, de úgy gondolom, hogy az alapvető, zsigeri emberi igények igazából nem változtak. Mostanság derül ki, hogy pont a technika az, ami nem pótol egyebeket.

Sajnálom a gyermekemet, mert bár fegyelmezetten viseli ezt az egészet, és még akkor is, ha az adott körülmények közt – amikor, ahogyan lehet – versenyszerűen sportol, mégis napi küzdelmeket vív a fennmaradt energiáival. (Pedig a kamasz mindig fáradt…) Tele van mehetnékkel, kíváncsisággal, szabadságvággyal. Hiába a „technikás” világ szülötte, ebben nevelkedett, hozzászokott, akkor is… Találkozni szeretne, élőben beszélgetni, veszekedni, kibékülni, tanárokat szeretni vagy sem, tanulni másképp, ismerkedni, bulizni.

Sajnos, azt is látom, hogy lassan megszokja ezt a helyzetet. Miközben érzi, tudja, hogy nagyon nincs így rendjén. Mennyi ellentmondás, és kényszerű alkalmazkodás!
Mindenképp a gyermekeinket, a fiataljainkat sajnálom leginkább. Mondhatjuk, hogy lejár ez is, előttük az élet, nem is fognak emlékezni az egészre, behozzák. Vajon?

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 883
szavazógép
2021-04-12: Nyílttér - Puskás Attila:

„Hazafias” az én Ditróm!

Nemzedékem úgy nőtt fel, hogy az állam hivatalos nyelvéhez „hűséggel” viszonyuljon. Ez eddig rendben van. Olyannyira, hogy magyar bolttulajdonosok sem tartják szükségesnek magyar nyelven is ajánlani árujukat, mivel „mindenki tud románul”. Ebből én arra következtetek, hogy nem is várják üzleteikbe a magyar vásárlót. Nos, ha így van, menjünk át a kétnyelvű szomszédba!
2021-04-12: História - :

Iratok második élete (Árkosi dokumentumok)

Korántsem szokványos módon maradt fenn a huszadik század elejéről az árkosi fogyasztási és értékesítési szövetkezet több mint húsz irata. Végh Benjámin árkosi lelkész-esperes a világháborút követő nehéz években a nála levő régebbi szövetkezeti iratokat újrahasználta egyházi levelezéséhez, így ezek, mint hivatalos iratok, bekerültek az árkosi unitárius egyházközség levéltárába. A szép fejléces levelek, áruajánlatok, rendelések, a múlt század eleji falusi üzlet életébe engednek betekintést. Alexandre Dumas szerint „az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad”. A dokumentumok lapozgatása közben ezt parafrazálva írhatjuk: az az irat, amit újrahasználnak, megmarad.