Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovič szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország nagyon szívesen segít Szlovákiának, hogy minél több ember életét és egészségét tudják megmenteni. Magyarország abban érdekelt, hogy szomszédai is sikeresek legyenek a koronavírus elleni védekezésben, hiszen a sikeres védekezésük segíti, hogy a magyar védekezés is sikeres lehessen – hangsúlyozta. Azt mondta, Magyarország és Szlovákia ezer meg ezer szállal kötődik egymáshoz, így nem lehetséges és senki nem is akarhatná, hogy hermetikusan elzárkózzanak. Szijjártó Péter példaértékűnek nevezte Magyarország és Szlovákia védekezési együttműködését. Emlékeztetett, a két ország segítette egymás állampolgárainak hazahozatalát. A miniszter példaszerűnek nevezte a két ország együttműködését a határátkelők üzemeltetésében, az ingázók segítésében, valamint az áruforgalom folyamatosságának fenntartásában is. Közölte: Igor Matovič kormányfőként egyértelműen a kölcsönös segíteni akarás motorja volt.
Igor Matovič köszönetet mondott Szijjártó Péternek és Magyarországnak a baráti viszonyért, és kiemelte, hogy a két ország kölcsönösen támaszkodhat egymásra. Kiemelte, a magyar vezetőknek volt bátorságuk más vakcinákat is vásárolni, ezért Magyarország még kedvezőbb pozíciót érhet el. Igor Matovičot fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.