A tiszti testületbe való felvételt szolgáló vizsgák megszervezésével kapcsolatban tartott házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség a román csendőrség több székházában.
A hírt tegnap megerősítette a román csendőrség sajtóirodája, mely szerint intézményük az első számú érdekelt az előléptetési verseny körüli gyanú eloszlatásában, és minden szükséges adatot és dokumentumot a nyomozók rendelkezésére bocsát. Az ügyészek a csendőrség országos főparancsnokságán is házkutatást tartottak, és a versenyvizsgákkal kapcsolatos dokumentumokat vettek magukhoz, de emellett több vidéki helyszínen, így Vaslui és Iași megyében is nyomoznak. Nem ez az első alkalom, hogy a csendőrségnél tartanak vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészek: tavaly a csendőrség országos főparancsnokát gyanúsították azzal, hogy a járványhelyzetre való hivatkozással több száz órányi túlórát írt be saját magának, és vette fel az ezért járó fizetséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.