A megyei vészhelyzeti bizottság tegnapi döntése értelmében Kézdialmás és Illyefalva község esetében is érvénybe lépnek mától a négyezrelékes koronavírus-fertőzöttségi arány fölötti járványügyi korlátozások.
Amint arról már beszámoltunk, Kézdialmás esetében hétfőn jelentette a megyei közegészségügyi igazgatóság, hogy a fertőzöttségi mutató elérte a 4,71-et (ez tegnap nem változott), Illyefalván pedig tegnap 4,35-re szökött fel, miután egy nappal korábban 3,95 ezreléket jegyeztek. A határozat értelmében – akárcsak a többi ilyen helyzetben lévő közigazgatási egységben – a két községben ezen a héten pénteken, szombaton és vasárnap korábban – 18 órakor – zárnak a kereskedelmi egységek, a lakhelyelhagyást érintő tiltás pedig 22 óra helyett már 20 órától hatályos. Az említett két községen kívül Háromszéken tegnap Kommandó volt az egyetlen, ahol a fertőzöttségi arány meghaladta a 7,5 ezreléket, ami a korlátozások teljes hétre történő kiterjesztését jelenti. Sepsiszentgyörgy, valamint Uzon község 5 ezrelék feletti mutatóval szerepel a közegészségügyi igazgatóság összesítésében, illetve négy feletti aránnyal Árkos és Vargyas. Közel áll a négyes szint átlépéséhez Sepsikőröspatak 3,96 ezrelékkel. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.