Tavaly a romániai lakások kevesebb mint húsz százalékát biztosították be különböző károk ellen. Mindeközben a lakosság több mint fele (54 százaléka) aggódik a földrengésveszély miatt, ennél többen csak a tűzvésztől tartanak.
A Román Felmérési és Stratégiai Intézet (IRES) a román biztosítótársaságok országos szövetségének (UNSAR) megbízásából készült felmérésének eredményeit az 1977-es földrengés évfordulóján ismertették. 1977. március 4-én 21 óra 22 perckor a Háromszéki-havasok alatt húzódó törésvonalon, 110 kilométer mélységben a Richter-skála szerint 7,2-es erősségű földrengés keletkezett. A katasztrófában 1578 ember vesztette életét – közülük 1424-en Bukarestben –, 11 ezren megsebesültek. 33 ezer épület összedőlt, további 200 ezer megrongálódott (Bukarestben 32 tömbház dőlt össze, további 130 rongálódott meg). A földrengés következtében 35 ezer család maradt hajlék nélkül.
A felmérés eredményei szerint Romániában jelenleg is alacsony azoknak a lakásoknak az aránya, amelyekre biztosítást kötöttek: alig 20 százalék, annak dacára, hogy 2019-hez képest három százalékponttal nőtt a kinyilvánított érdeklődés a lakások és más javak biztosítása iránt.
A megkérdezettek 67 százaléka azt nyilatkozta, hogy tudja, mi a teendő katasztrófa esetén. 32 százalékuknak előkészített túlélőcsomagja van, amely élelmiszert, vizet, gyógyszert, sípot és elemlámpát tartalmaz.
Az Országos Földfizikai Intézet mérései szerint Romániában évente több mint száz földrengés erőssége haladja meg a 3-ast a Richter-skálán. 2020-ban a földrengések száma kisebb volt az előző évekhez képest, de nőtt azoknak a földmozgásoknak a száma, amelyek 3-as fokozatúnál erősebbek voltak: 2018-ban 86, 2019-ben 103, 2020-ban 118 ilyen földrengést jegyeztek.
A természeti katasztrófák veszélye miatt Romániában törvény írja elő a lakások kötelező biztosítását. A kötelező biztosítás három természeti csapás (földrengés, árvíz és földcsuszamlás) esetén kártalanítja a tulajdonost az épülettípustól függően 10 000 vagy 20 000 eurós felső határig. Fakultatív jelleggel biztosítást lehet kötni tűzvész, robbanás, viharkárok vagy vandalizmus következményeinek elhárítására is. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.