KézdivásárhelySportról és természetről játékosan

2021. április 15., csütörtök, Közélet

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesülettel és a kézdivásárhelyi városháza sportirodájával április 6. és 9. között – betartva a járványügyi előírásokat – idén harmadszor szervezett nappali tábort. A táborba tizenkilenc 7–10 éves helybeli és kézdiszentléleki általános iskolás kapcsolódott be, akik naponta 9–16 óra között különböző tematikus tevékenységeken vehettek részt.

  • Forró Béla és Kyra
    Forró Béla és Kyra

A tábor számos célja közül az egyik az volt, hogy megtalálják a sportot kedvelő, a természetet szerető gyermekeket, illetve a gyerekek is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki közöttük, rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyermekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, melyek révén felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. A gyermekek csapatjátékokban, gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt, de a kézműves tevékenységek sem hiányoztak a tábor programjából. A nappali táborban labdajáték, teremfoci, asztaliteniszezés, zokni-újrahasznosítás, tánctanulás, meseolvasás, énektanulás és szaladás is volt. 

A tábor vendége volt az angliai David Speight is, aki az afroperui eredetű, fából készült cajón ütőhangszer bemutatásával és annak kipróbálásával emelte az esemény színvonalát. Forró Béla, a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub vezetője Kyrával, a terápiás kutyával tartott előadást a kutya-ember barátságról. A tábor tevékenységeibe a külföldi önkéntesek is bekapcsolódtak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-04-15: Közélet - Fekete Réka:

Ágy lenne, orvos nincs (Megyei kórház)

Az országos helyzethez hasonló a háromszéki, mivel a megyei kórházban is személyzethiány miatt nem lehet tovább bővíteni az intenzív terápiás helyeket. A lakosság felelősségén is múlik, hogy minél kevesebben jussanak kórházba, és ezzel esélyt adjanak azoknak a gyógyulásra, akik súlyos állapotban kerülnek a fertőzőosztályra, illetve az intenzív terápiára – hangsúlyozták tegnapi tájékoztatójukon a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház vezetői.
2021-04-15: Közélet - :

Sokakat érdekel a roncsautóprogram

Egy hét sem telt el a helyi költségvetés elfogadása és a kiadásokba belefoglalt roncskocsiprogram rajtolása óta Sepsiszentgyörgyön, és már 114 iratcsomót nyújtottak be a városházán a tízévesnél régebbi személygépkocsijuktól szabadulni kívánó tulajdonosok – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester, aki kifejezetten örül a nagy érdeklődésnek, és megismételte: eredetileg egymillió lejt különítettek el erre a programra, de ha többre lesz igény, növelik a keretet.