2020. március 21-től 2021. április 1-jéig a helyi rendőrségek, köztük a sepsiszentgyörgyi is, nem az őket fenntartó önkormányzatok, hanem a belügyminisztérium alárendeltségében működtek, és bár ott is szükség volt rájuk, hiányuk meglátszik a városon – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap A mi városunk – a mi felelősségünk sorozat részeként tartott Antal Árpád polgármester és a helyi rendőrséget vezető Hadnagy István, és amelyen a hatósággal kapcsolatos terveikről is beszámoltak.
Az elmúlt esztendő – amelyet a koronavírus-járvány kitörésétől számolunk – számos nehézséget okozott mindenkinek, ezalatt azt is megérezhettük, mit jelent a helyi rendőrség hiánya – jelentette ki Antal Árpád, elsőként a parkolási gyakorlat elkanászosodását említve. Elmondása szerint a lakónegyedekben ismét látni nagyobb áruszállító járműveket, a belvárosban kevesebben vásárolnak parkolójegyeket, és mindenhol többen parkolnak tilosban. Illegális lakások is megjelentek: az egykori Europiac közelében egy fémbarakkba költözött be valaki – ezt elszállították, a férfinak pedig a hajléktalanszállót ajánlották fel –, és az Olt-parton, a tóval átellenben is van egy hulladékból összetákolt kunyhó, amit a következő napokban fognak felszámolni. A problémák száma egyébként nem apad, hanem gyarapodik, a város azonban a közbiztonság növelésében érdekelt, ezért bővíteni kívánják a helyi rendőrség eszköztárát: testkamerákat, térfigyelő kamerákat és drónokat is szeretnének vásárolni. A testkamerát azért tartja hasznosnak a polgármester, mert az a helyi rendőrt és a polgárt is védi, és kizárja az esetleges vitákat arról, hogy ki mit mondott vagy tett, a drónokat pedig azért, mert bizonyos esetekben – mint amilyen a szemétégetés, hulladéklerakás és más efféle – megkönnyíti az eljárást a kihágás elkövetői ellen. Antal Árpád hangsúlyozta: semmilyen eszköz nem irányul a szabálytisztelő polgárok ellen, sőt, fontosnak tartják, hogy ezek jelezzék az általuk észlelt gondokat a helyi rendőrségnek, mert véleménye szerint csak a lakókkal együtt dolgozva lehet javítani a közbiztonságon.
Sepsiszentgyörgyön jelenleg 94 térfigyelő kamera üzemel, de még 15–20 újabbra lenne szükség, emellett pedig a tárhely bővítésére és a program frissítésére is – közölte Hadnagy István. Elmondása szerint az elmúlt évben főként a járvánnyal kapcsolatos tevékenységeket végeztek, a karanténhelyszínek őrzése, az otthoni elszigetelésben levők ellenőrzése és hasonlók képezték feladataik 80 százalékát, ezen felül pedig 112-es riasztások esetében, illetve járőrözésekre vették igénybe őket. Örülnek, hogy visszatérhetnek eredeti munkájukhoz, és szükség is van rájuk, hiszen ismét sokan parkolnak tilosban, jegy nélkül a belvárosban vagy az Olt utcai biciklisávon, a Gödri Ferenc utcában mindkét oldalon, nagy áruszállítókkal a lakónegyedekben, de a buszokat és teherautókat sem csak a számukra kijelölt helyeken (a város Brassó felőli bejáratánál vagy a Kis utca bejáratánál) állítják meg. Most ismét naponta járőröznek: nem „vadásznak” senkire, de aki sorozatosan tilosban vagy jegy nélkül parkol, az számíthat a számonkérésre. Ami a közbiztonságot illeti, nincs olyan forró pontja a városnak, ahol rendszeresek lennének a bűncselekmények, de a forgalmasabb helyeken, a park, a piac, a nyári kertek, a Sugás Áruház környékén vannak problémák, kéregetők, gyermekek, alkalmi növényárusok itt bukkannak fel leggyakrabban.
Ahol a kerítéseken szögesdrót is van, ott gondok vannak a közbiztonsággal, de erre a következő időben jobban oda fognak figyelni, és nem csupán az útkereszteződésekhez helyeznek el kamerákat, hanem minden négyzetmétert lefednek velük – tette hozzá Antal Árpád, megjegyezve, hogy az önkormányzatnak felzárkóztató programja is van, amelynek egyik célja a bűnözés visszaszorítása. Tennivalókban nincs hiány – van, ahol a kamera védelmére újabb kamerát kellett felszerelni –, de eredmények is mutatkoznak: bár nem tudják, hány bűncselekmény felderítéséhez vezettek a felvételek, a rendőrség és az ügyészség nagyon gyakran kéri megtekintésüket. A felvételek Hadnagy István közlése szerint 30 nap után törlődnek, de addig sem fér hozzájuk senki, a bűnüldöző szervek is csak a konkrét helyszín és időszak megnevezésével igényelhetik ezeket. Olykor magánszemélyek is kérik a megtekintésüket (például egy autóbaleset után), de nekik nem adhatják ki, ezért átirányítják őket a rendőrségre, ahol eljárást indítanak, és kikérhetik az illető felvételt. Azt nem tudni, hogy ezeket a bíróságok elfogadják-e bizonyítékként, de a nyomozásban hasznukat veszik. Az új kamerák elhelyezését illetően a rendőrség és a Tega köztisztasági vállalat is benyújtott egy igénylistát, ezeket még elemzik.
A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség 43 alkalmazottja közül 38–39 dolgozik terepen: általában egyszerre tízen járőröznek, azaz közrendészeti, forgalomrendészeti, építkezési, környezetvédelmi és kereskedelmi felügyeletet végeznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.