Hírsaláta

2021. április 16., péntek, Belföld

FELFUTÓBAN A SZÉLSŐSÉGESEK. Az INSCOP legfrissebb felmérése szerint a szélsőséges eszméket hirdető, járványtagadó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) maga mögé utasította az MRSZ–PLUS szövetséget, közben pedig mélyül a szakadék a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) között is, a szocdemek javára.

Így nézett ki a pártok támogatottsága márciusban: SZDP – 30,6 százalék, NLP – 26,3, AUR – 15,3, MRSZ–PLUS 14,2. Az SZDP közel 4 szézalékkal, az NLP pedig 0,4 százalékkal nőtt februárhoz képest. Az AUR és az MRSZ–PLUS februárban még nagyjából azonos szinten állt, csakhogy közben a Dan Barna és Dacian Cioloș vezette pártszövetség közel 2 százalékot veszített népszerűségéből. Az AUR szervezte tüntetések és az egészségügyi miniszter bakisorozata, mely kormányválságot idézett elő, a következő havi felmérésben fog meglátszani. (Főtér)

ÚGY VÉLI, MEGDOLGOZOTT A PÉNZÉÉRT. Bírósághoz fordult hét volt Beszterce-Naszód megyei törvényhozó annak a határozatnak az érvénytelenítését kérve, amellyel elrendelték különnyugdíjuk folyósításának felfüggesztését. Egyikük, Ioan Oltean – aki az egykori Demokrata Liberális Párt megyei elnöki tisztségét is betöltötte – hat képviselői mandátumot vitt végig, és 10 ezer lejes különnyugdíjban részesült. Elmondása szerint arra hivatkozva támadták meg a járandóságuk folyósítását megszüntető rendeletet, hogy egy törvényt nem lehet visszamenőleges hatállyal alkalmazni. (Agerpres)

OLAJÉRT KÁVÉ. Május 1-je és december 31-e között az OMV Petrom üzemanyagtöltő állomásain két liter konyhai használt olajért egy kávét vagy egy kávéjegyet adnak – közli a kőolajipari vállalat. A közlemény rámutat: egyetlen liter használt olaj akár egymillió liter vizet is beszennyezhet, ami egy felnőtt ember 14 évi fogyasztásának felel meg. Becslések szerint a romániai háztartásokban személyenként tíz liter, főleg napraforgó olajat használnak el egy év alatt. Az Európai Unió számításai szerint a tagországokban potenciálisan lakosonként évi nyolc liter olajat lehetne újra felhasználni, különösen bio­dízel előállítása révén. Az OMV által begyűjtött használt olajból is biodízel üzemanyagot állítanak elő. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2021-04-16: Belföld - :

Tűzvédelem – csak papíron

A rendőrség tegnap reggel 218 helyszínen végzett házkutatásokat egy adócsalással, pénzmosással és okirat-hamisítással kapcsolatos ügyben. A vizsgálatokból kiderült, hogy egy bukaresti cég 2019 óta számos nemzeti jelentőségű köz- és magánintézménnyel kötött szerződést tűzvédelmi eszközök, felszerelések beszerzésére, illetve azok időszakos ellenőrzésére és karbantartására, de az utóbbi szolgáltatásokat csak papíron végezték el.
2021-04-16: Belföld - :

Nem kötelező, de útlevélként nem használható

Az új elektronikus személyazonosító igazolvány kiváltása nem lesz kötelező, azonban a jelenlegi személyi igazolvánnyal a román állampolgárok nem utazhatnak külföldre – jelentette ki Octavian Oprea, a Románia digitalizálásáért felelős hatóság (ADR) elnöke a távközlés napja alkalmával szervezett konferencián.