A Királypingvinek Jégkorong Klub 18 év alatti csapata az első tornához hasonlóan a másodikat is egy győzelemmel és két vereséggel zárta. Az április 16. és 18. között a megyeszékhelyi Sepsi Aréna melletti fedett műjégpályán rendezett mérkőzések után a bajnokságot továbbra is a százszázalékos Csíkszeredai ISK vezeti, míg a második helyet a Gyergyószentmiklósi ISK foglalja el.
Első nap a sepsiszentyörgyi gárda a hibátlan csíki csapattal nézett farkasszemet. A házigazdák az első két harmadban felvették a versenyt Hargita megyei ellenfelükkel. Az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, a háromszéki együttes első gólját Solymosi Tamás jegyezte. A második felvonásban Kernászt Máté faragott a Királypingvinek hátrányából, majd nem sokkal később Solymosi egyenlített. A folytatásban a csíki gárda háromszor is eredményes volt, így megnyugtató vezetés tudatában vonulhatott szünetre. Az utolsó harmadban a hazai együttes teljesen összeomlott, ezt kihasználva a Csíkszeredai ISK tizenhárom gólt szerzett, végül 19–3 arányban győzött.
Második nap rangadót vívott a Királypingvinek, az első játékrészben Maxim Secrieri góljával jutott előnyhöz a házigazda, majd a második felvonásban Fülöp Norbert is betalált, azonban a Gyergyó ledolgozta kétgólos hátrányát. A harmadik harmadban Fülöp újra vezetést szerzett a háromszéki csapatnak, amelyre ismét érkezett válasz a Hargita megyei együttes részéről, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban nem születt újabb gól, a büntetőpárbajban pedig a Gyergyószentmiklósi ISK bizonyult jobbnak egy találattal (3–4). A Királypingvinek harmadik nap a gyengébb játékerőt képviselő Suceavai VSK ellen léptek jégre. A sepsiszentgyörgyi gárda az első játékrészben két, a másodikban egy és a harmadikban is egy gólt szerzett, míg moldvai ellenfele az utolsó harmadban szerezte meg a szépítő találatot (4–1).

„Nem volt könnyű ezt a tornát megszervezni ebben az időszakban, azonban úgy gondolom, hogy jól sikerült. A mérkőzéseket nézve azt gondolom, hogy kaptunk hideget és meleget is, viszont nem sikerült borítani a papírformát. A csíki csapattal az első két harmadban felvettük a harcot, majd összeomlottunk, a vége pedig nagyon csúnya lett. A gyergyói együttestől hosszabbítás és büntetők után kaptunk ki. A rendes játékidőben három kapuvasat is ütöttünk, majd a ráadásban egy emberelőnyt nem sikerült kihasználni. Nem éltünk a lehetőségekkel, így az első tornához hasonlóan, a másodikon is alulmaradtunk. Suceava ellen küszködtünk, felvettük a játékstílusukat, ritmusukat, ám mindezek ellenére nem forgott veszélyben a győzelmünk, amely akár nagyobb arányú is lehetett volna. A játékosokat mentálisan kell fejlesztenünk, el kell higgyék, hogy bárkivel fel tudják venni a versenyt” – nyilatkozta Kernászt Huba, a Királypingvinek elnöke, aki hozzátette, hogy péntektől vasárnapig Gyergyószentmiklós ad otthont a bajnokság harmadik, utolsó tornájának.
Eredmények, 2. torna: Csíkszeredai ISK–Királypingvinek 19–3, Gyergyószentmiklósi ISK–Suceavai VSK 8–2, Suceavai VSK–Csíkszeredai ISK 2–13, Királypingvinek–Gyergyószentmiklósi ISK 3–4, Csíkszeredai ISK–Gyergyószentmiklósi ISK 6–3, Suceavai VSK–Királypingvinek 1–4. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.