Az idei költségvetés utcajavításra szánt tételei közül a legnagyobb összeget, 5 197 400 lejt a Bem utca korszerűsítésére fordítják Kézdivásárhelyen. A beruházás mintegy 12 millió lejbe kerül, a kormánytámogatáson kívül a több mint ötmillió lejes önrészt a városnak a saját költségvetéséből kellett előteremtenie. Hosszas előkészületek után a munkálatok a múlt év júniusában kezdődtek el a vasúti átjárótól a várostábláig tartó szakaszon.
A korszerűsítéssel nemcsak a vasúti átjárótól Nyujtód irányába újul meg az útburkolat a 11-es országút egy kilométeres szakaszán, hanem más infrastrukturális beruházásokra is sor került: új csatornarendszert építettek és új alapot kapott az út. A közművesítési és alapozási munkákra azért volt szükség, mert ezen a városrészen ezek teljesen hiányoztak. A Bem utca teljes korszerűsítése magában foglalja a járdaépítést, zöldövezet kialakítását és kerékpárút elkülönítését is
Bokor Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta: a kivitelezés ütemét elsősorban az időjárás befolyásolja, ezért néhány napig a Bem utcában is szünetelt a munka, a vizenyős talaj miatt erőgépek süllyedtek el, ezért meg kellett várni, hogy száradjon ki a talaj. Tervek szerint az utca mindkét oldalán lerakják a járdákat és az esővíz-elvezető sáncokat beburkolják. Az egy kilométeres útszakaszra a nyár folyamán kerül új aszfaltszőnyeg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.