Mindkét háromszéki csapat hazai környezetben lép pályára a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásának szerdai játéknapján: a megyeszékhelyi Sepsi-SIC a sorozat legjobb négy csapata között a Brassói Olimpiával csatázik, míg a 9. helyért kiírt párviadalon a Kézdivásárhelyi SE a Bukaresti Rapid együttesét fogadja. A kék-fehérek mérkőzése 17 órakor rajtol a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, míg a zöld-fehéreké 19 órától a Sepsi Arénában.
Az elődöntőben három győztes meccsig tart a küzdelem, a ma esti találkozó pedig a 33. lesz a Sepsi-SIC és a Brassói Olimpia között. A csapatok egymás elleni örökmérlegét a Zoran Mikes edzette sepsiszentgyörgyiek vezetik 31–1-re, a Cenk alattiak eddigi egyetlen győzelmüket még 2015 decemberében aratták a háromszéki lányokkal szemben. A két együttes a jelen szezonban ez idáig kétszer találkozott: a 2. fordulóban a zöld-fehérek 104, míg a 13.-ban 96 pontot szereztek Dan Calancea tanítványai ellen, akik mindkét összecsapáson egyformán 58–58 pontig jutottak.
„Az alapszakaszban megnyertük a Brassó elleni első két mérkőzésünket, de a soron következő három meccsünk igazán nehéz lesz. Ám úgy gondolom, hogy nyerhetünk, ha csapatként játszunk, még akkor is, hogy hiányzik egypár játékosunk” – nyilatkozta Rebecca Tobin, a Sepsi-SIC amerikai beállósa, aki ma ünnepli 33. születésnapját.
A hibátlan mérleggel alapszakasznyertes szentgyörgyieknek az Agronómia Bukarestet, míg a Brassónak a Tărgoviștét kellett legyőznie a legjobb négy közé jutásért. Elődöntőben legutóbb a 2016–2017-es idényben játszottak egymással az alakulatok, akkor a mieink kettős győzelemmel jutottak a fináléba, ahol a Kolozsvári U csapatát legyőzve szerezték meg második bajnoki címüket. A ma este hétkor kezdődő összecsapás után a Sepsi-SIC és a Brassói Olimpia holnap 19 órától ismét megmérkőzik egymással, a párharc harmadik találkozójára pedig hétfőn kerül sor.
A Kézdivásárhelyi SE és a Bukaresti Rapid a mostani szezonban eddig kétszer mérkőzött meg, a csapatok pedig osztoztak az eddigi sikereken: tavaly decemberben a fővárosi lányok szoros mérkőzésen 68–60-ra verték a kék-fehéreket a Sepsi Arénában, majd március közepén a céhes városiak hazai környezetben 72–54 arányban vágtak vissza. Utóbbi mérkőzés volt a 11. egymás elleni találkozójuk, s külön párharcukat a vasutas lányok vezetik 8–3-ra. A playout előző körében a KSE a Nagyváradi Rookies, a Rapid pedig az Alexandria ellen nyert. Akárcsak ma, csütörtökön is 17 órától csatáznak az együttesek, párviadaluk pedig az egyik fél két sikeréig tart. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.