Több techóriás is arra készül, hogy újranyissa az irodáit, a Facebook viszont a koronavírus-járvány után is lehetővé tenné dolgozói számára az otthoni munkavégzést. Korábban a Twitter részéről is hasonló kijelentés hangzott el.
Az erre alkalmas pozícióban lévő emberek jelentkezhetnek állandó távmunkára a Facebooknál, a jóváhagyás a menedzserek feladata – írta a BBC. A Facebook a járvány után is lehetővé tenné dolgozói számára, hogy otthonról végezzék a munkát. A cég szerint a távmunka a jövő. Tavaly májusban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője azt közölte, hogy öt-tíz éven belül dolgozói ötven százaléka távmunkában dolgozhat. Jack Dorsey, a Twitter tulajdonosa is hasonló kijelentést tett, miszerint dolgozói otthonról dolgozhatnak.
Azonban nincs mindenki ezen az állásponton. A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella egy októberi konferencián azt mondta, hogy a magánélet és a munka közti határ hiányában néha úgy érezheti az ember, mintha a munkahelyen aludna – írta a BBC. A Google pedig azon dolgozik, hogy miként állítsa vissza az irodai munkavégzést.
A BBC szerint a Facebook egyik alelnöke, Brynn Harrington kitért arra, hogy egyénenként változó, mit választanának szívesebben az alkalmazottjaik, az irodai vagy az otthoni munkát, és ez sokszor függ az otthoni háttértől. Például a szülők sokszor örülnek, hogy megspórolják az utazást, míg akik kisebb lakásban élnek lakótársakkal, sokszor alig várják, hogy visszatérjenek az irodai környezetbe.
A Facebook több mint egy év után, májusban tervezi megnyitni a Szilícium-völgyben található irodáit, de nem érik majd el az ötvenszázalékos kapacitást szeptemberig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.