Barátos községben jelenleg a legnagyobb a fertőzöttségi mutató Háromszéken – szerdán elérte a 7,76-ot, ami azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben 11 koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak. Ez elszomorító, ugyanakkor elgondolkodtató is – mondotta érdeklődésünkre Tánczos Szabolcs polgármester.
Orbaiteleken három, Barátoson egy családon belül vannak a fertőzöttek. Közös vonás, hogy minden családban van olyan személy, aki a sepsiszentgyörgyi Autoliv cégnél dolgozik, autóbusszal ingázik a munkahelyére – ez azt jelentheti, hogy itt is lehet keresni a fertőzés egyik lehetséges forrását. A betegek általában az idősebb korosztályhoz tartoznak, olyan személyek, akik nem igen járnak ki a házból, udvarból. Ez azt mutatja, hogy a többet mozgó családtagok hozták a fertőzést, akkor is, ha rajtuk nem mutatkoznak a betegség jelei – fejtette ki véleményét a polgármester.
A járvány miatti megszorítások – kijárási tilalom este 8-tól, a boltok bezárása 18 órakor stb. – kedvezőtlenül érintik a polgármesteri hivatal munkáját is. Nehézkes az ügyfélfogadás, oda kell figyelni a járvány terjedését megelőző óvintézkedésekre, a szájmaszk viselésére, a biztonsági távolság megtartására, a gyakori fertőtlenítésre is. A község gazdasági egységei számára is rendkívül hátrányos a helyzet, csökken a forgalom, kevesebb a bevétel, ami komoly gondok elé állítja a cégtulajdonosokat – számolt be Tánczos Szabolcs.
Azt is elmondta: mindenkit arra bátorít, tartsák be a védelmi intézkedéseket, éljenek a védőoltás lehetőségével. Utóbbi jelenti az egyetlen kiutat a jelenlegi áldatlan helyzetből – hangsúlyozta, hozzátéve: ahhoz, hogy minél több személy megkapja a védőoltást, szükség van arra, hogy a vakcinát a családorvosok is beadhassák. Ők ismerik a pácienseket, meg tudják magyarázni az oltás fontosságát, a páciensek ismeretében javasolhatják egyik vagy másik gyártmányú oltószer beadását. Az is fontos, hogy bármilyen egészségügyi probléma esetén a polgárok azonnal értesítsék, keressék meg a családorvost, így a mielőbbi beavatkozással az esetleges fertőzés következményeinek súlyosságát hatásosan lehet csökkenteni – összegzett a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.