A háromszéki csapatok számára nem alakult jól a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 17. fordulója. A Kézdivásárhelyi SE 4–1-re kikapott az Astra Giurgiu II. együttesétől a Sinkovits Stadionban, míg a Sepsi OSK II. 3–2-re maradt alul a Plopeni vendégeként. Nyolcadik vereségükkel a felső-háromszékiek visszacsúsztak az 5. csoport rangsorának a kilencedik, a megyeszékhelyiek a hatodik helyére.
Sokba kerültek a hibák
Rosszul kezdődött a mérkőzés a házigazdák számára, mivel a játékvezető már a 2. percben tizenegyest ítélt, miután Zsombori Zsolt szabálytalankodott a bal oldalon megiramodó, a büntetőterületre betörő Dragoș Gheorghe ellen, majd a büntetőt Marius Pahonțu könnyedén gólra váltotta (0–1). Jó iramú mérkőzést játszottak a csapatok, a hazai együttes hamar egyenlíthetett volna, viszont Gajdó Tamás szöglet utáni fejese kevéssel elkerülte a kaput. A folytatásban a kézdivásárhelyi gárda többet birtokolta a labdát, többet is támadott, újabb gólt azonban a vendégek szereztek. A 14. percben egy hibát kihasználva labdát szerzett a Giurgiu megyei alakulat, Adeshina Fatai pedig Niczuly Rajmond mellett a bal alsóba lőtt (0–2).
Gazda József edző cserékkel igyekezett felpörgetni csapata játékát, a védelemben és a támadásban is változást eszközölt. Az Astra Giurgiu II. kétgólos előnye ellenére sem lassított, sorra dolgozta ki a helyzeteket: Cătălin Ion szabadrúgását Niczuly hárította, ezt követően a 16 éves kapus Adeshina Fatai próbálkozását is bravúrral védte. A másik oldalon Gajdó ismét pontatlanul fejelt, majd a 35. percben Alexandru Silveanu fogta a csereként pályára lépő Becze Tamás lövését. A kék-fehér mezesek újabb hibáját Gheorghe büntette, a gyors támadó négy védőt kicselezve 14 méterről a jobb alsóba továbbított (0–3), így a Kézdivásárhelyi SE háromgólos hátrányban vonulhatott szünetre.
A második félidőben a felső-háromszéki gárda mindent beleadott az egyenlítés reményében. A 49. percben Kanyó Szilárd lövését még védte a kapus, azonban nem sokkal később tizenegyeshez jutott a KSE, miután Ion szabálytalankodott Lakatos Miklós ellen, a büntetőt pedig Tankó Zsolt értékesítette (1–3). A házigazdák a 68. percben faraghattak volna hátrányukból, viszont Kanyó 10 méterről, senkitől sem zavartatva mellé lőtt. A kihagyott lehetőség megtörte a hazai csapatot, ráadásul a vendégek időhúzás céljából tördelték a játékot. A hajrában a kézdivásárhelyi együttesnek még akadt egy helyzete, ám Becze fejesét védte a kapus.
A mérkőzés végéhez közeledve Andrei Oreviceanu lövését Niczuly a kapufára ütötte, azonban a kézdivásárhelyi kapus a ráadásban már tehetetlen volt. Egy ellentámadás végén Alexandru Duminică lesgyanús helyzetben kapott labdát, amelyet a jobb alsóba továbbított (1–4). Az Astra Giurgiu II. odavágóhoz hasonlóan a visszavágóban is behúzta a három pontot.
3. Liga, 5. csoport, 17. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Astra Giurgiu II. 1–4 (0–3).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Bogdan Florea (Piatra Neamț). KSE: Niczuly – Zsombori (Gáll, 30.), Tankó, Damian (Dobozi, 73.), Lakatos – Telcean (Mojzi, 43.), Pakucs, Gajdó – Kanyó, Albu (Becze, 30.), Antal (Rancz, 73.). Edző: Gazda József. Astra II.: Silveanu – Oreviceanu (Vasilescu, 90.), Ion, T. Giuroiu, Y. Fatai – Riza, Pahonțu, Brăila (A. Giuroiu, 75.) – Duminică, Gheorghe, A. Fatai. Edző: Carmel Bărbulescu. Gólszerzők: Tankó (62. – tizengyesből), illetve Pahonțu (3. – tizenegyesből), A. Fatai (14.), Gheorghe (36.), Duminică (90+2.). Sárga lap: Pakucs (27.), Zsombori (28.), Gáll (50.), Kanyó (56.), Becze (76.), Tankó (76.), illetve Pahonțu (73.), Ion (76.).
Jobb volt az ellenfél
Az odavágóbeli gól nélküli döntetlen után, a Sepsi OSK II. a visszavágóban vereséget szenvedett a Plopeni otthonában. A Prahova megyei csapat már a 14. percben vezetést szerzett Cătălin Vlad góljának köszönhetően (1–0), viszont a 23. percben egy szöglet után Berde István egyenlített (1–1). A házigazdák a 30. percben ismét előnyhöz jutottak, ezúttal is Vlad volt eredményes (2–1). A hazai együttes szünet után is mezőnyfölényben játszott, többet támadott és jóval több helyzete volt, majd a 48. percben ismét bevette Szántó Albert kapuját. A Plopeni harmadik gólját is Vlad szerezte, aki mesterhármassal zárta a találkozót (3–1). A folytatásban is számos lehetősége volt a hazai csapatnak, amely a befejezéseknél rendre pontatlan volt. A 83. percben egy szépen felépített akció végén Veress Zsombor betalált (3–2), azonban a sepsiszentgyörgyi labdarúgóknak a hajrában nem volt esélyük az egyenlítésre.
További eredmények: Brassói Kids Tâmpa–Blejoi 0–1 (gólszerző: Mihăilă 50. – öngól), Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic 3–0 (gsz.: Bálint 26., János 74., Szfárli 89.), Brassói SR–Brassói Corona 1–1 (gsz.: Firat 43., illetve Damian 90+2. – tizenegyesből).
A rangsor:
1. Corona 13 4 0 35–10 43
2. Brassói SR 7 6 4 35–25 27
3. Blejoi 8 3 6 29–29 27
4. Plopeni 7 3 7 24–20 24
5. Astra II. 7 2 8 29–26 23
6. Sepsi OSK II. 7 2 8 29–27 23
7. SZFC 6 4 7 26–23 22
8. Olimpic 6 3 8 22–24 21
9. KSE 6 3 8 19–33 21
10. Kids Tâmpa 3 0 14 11–42 9
A 18. forduló programja (péntek, 15 óra): Astra Giurgiu II.–Székelyudvarhelyi FC, Barcarozsnyói Olimpic–Plopeni, Sepsi OSK II.–Brassói SR, Brassói Corona–Brassói Kids Tâmpa, Blejoi–Kézdivásárhelyi SE.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.