Törvénytervezetet dolgoz ki a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium – közölte Cseke Attila tárcavezető. Elmondta: a román kormányok 31 éve egyáltalán nem foglalkoztak a felzárkóztatás kérdésével, és az országban folyamatosan nőttek a régiók, megyék és települések közötti fejlettségbeli különbségek.
Ezért a minisztérium munkacsoportot hozott létre, mely ez év nyaráig törvénytervezetet dolgoz ki a felzárkóztatásra. Emellett az EU-s források elosztásánál is olyan rendszert szeretnének elfogadtatni, amely egy kicsit jobban segíti a kevésbé fejlett településeket, mint a fejletteket. „Valahol el kell kezdeni a gazdasági fejlettségi különbségek csökkentését, és ez nagy mértékben a pénzügyi lehetőségekről és a támogatásokról szól” – magyarázta. Hozzátette: a készülő törvénytervezet külön kíván foglalkozni a fejlesztési régiók és a történelmi régiók közötti fejlődési különbségekkel, de emellett a fejlesztési régiókon belüli, megyék közötti, illetve a megyéken belüli, települések közötti különbségekkel is. A megyék közötti különbségekre példaként említette, hogy a közép-romániai fejlesztési régión belül nőtt a különbség a nagy ütemben fejlődő Brassó és Szeben, valamint a leszakadó székelyföldi megyék között.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.