Újabb 2019 megbetegedést igazolt a hétfőről keddre elvégzett több mint 32 ezer koronavírus-teszt – tájékoztatott a stratégiai kommunikációs törzs, mely szerint a járvány kezdete óta a nyilvántartott esetszám 1 049 539-re nőtt, a gyógyultaké pedig elérte a 979 445-t. Hétfőhöz képest mérséklődött a kórházban kezelt fertőzöttek száma (9851 személy, 592-vel kevesebb, mint egy nappal korábban), és enyhén csökkent az intenzív terápiára szoruló, kritikus állapotban lévő betegeké is (1336 személy, 18-cal kevesebb, mint hétfőn).
Továbbra is magas viszont az áldozatok száma, a keddi jelentés szerint újabb 172 beteg, 89 férfi és 83 nő veszítette életét (háromszéki nincs közöttük), ezzel pedig 27 683-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
Háromszék 27 új esettel szerepel a keddi összesítőben, megyénk fertőzöttségi mutatója 2,22 ezrelék. A szomszédos Hargita megyében 23, Brassóban 80, Maros megyében pedig 46 új fertőzöttet jegyeztek a legutóbbi tájékoztató óta.
A 14 nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma ezer lakosra vetítve Bukarestben a legnagyobb (3,25). Vörös térségnek számít még Ilfov megye, ahol 3,20, illetve Kolozs megye, ahol 3,15 ezrelék a fertőzöttségi arány, mely mindkét megyében csökkenő tendenciát mutat. Húsz megye zöld besorolásba tartozik, a legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Suceava (0,49), Gorj (0,50) és Máramaros (0,57) megyében jegyezték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.