Labdarúgás, Bajnokok LigájaKedvező döntetlennel távozott Madridból a Chelsea

2021. április 29., csütörtök, Sport

A Real Madrid még a szünet előtt kiegyenlített a Chelsea ellen, így döntetlenről várják a visszavágót a csapatok a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A spanyol csapat ezzel január 30. óta tétmérkőzésen továbbra is veretlen, az angol együttes idegenbeli veretlenségi sorozata immár január 19. óta tart. A visszavágót jövő szerdán rendezik Londonban.

A Chelsea kezdte jobban a találkozót, mezőnyfölénye mellett helyzetekben is veszélyesebb volt, és bár elsőre Thibaut Courtois bravúrja még megmentette a kapott góltól a háromvédős rendszerben kevéssé magabiztosan futballozó házigazdákat, szűk negyedóra elteltével Chris­tian Pulisic megindulása és jó egyéni megoldása után előnybe kerültek a vendégek. A szakadó madridi esőben lassan tért magához a Real, a félidő derekán viszont már közel járt az egyenlítéshez: Karim Benzema lövése után a labda a kapufán csattant. Pár perccel később a francia csatárnak egy szögletvariációt követően egyenlíteni is sikerült, a maga elé fejelt labdát a kapunak oldalt állva vágta látványos mozdulattal a hálóba. A BL-ben 71. gólját szerző Benzema már a negyedik helyen áll a BL örök góllövőlistáján Cristiano Ronaldo (134), Lionel Messi (120) és Robert Lewandowski (73 találat) mögött. Az alacsonyabb iramú második félidőt a látványos helyett inkább a biztonsági játék jellemezte. Bár a Real Madrid a hajrában fokozta a nyomást, újabb gól nem született.

Eredmény, elődöntő, első mérkőzés: Real Madrid–Chelsea 1–1 (gólszerzők: Benzema 29., illetve Pulisic 14.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2021-04-29: Sport - :

Három hónap után győztek ismét hazai pályán (Labdarúgás, 1. Liga)

Az FCSB elleni győzelem után, a Sepsi OSK tegnap újabb sikernek örülhetett, ugyanis 1–0 arányban diadalmaskodott az immár négy mérkőzés óta nyeretlen Academica Clinceni felett, így január óta először gyűjtötte be a három pontot a sepsiszentgyörgyi stadionban. Niczuly Roland kapott gól nélkül zárta 100. élvonalbeli mérkőzését a Sepsi OSK mezében, míg Leo Grozavu vezetőedző a legtöbb meccsen (57) irányította a háromszéki csapatot a román első osztályban.
2021-04-29: Sport - :

Legjobb nyolc közé jutottak (Kézilabda, utánpótlás)

Kevesebb, mint két évvel a kézilabda-szakosztály megalakulása után kiemelkedő teljesítményt ért el a Sepsi-SIC. A megyeszékhelyi klub 19 év alatti csapata bejutott a korosztályos országos bajnokság legjobb nyolc együttesét felvonultató döntő tornájára, miután vasárnap 25–23-ra megnyerte a mindent eldöntő, Chimia Râmnicu Vâlcea elleni mérkőzést. Ezt megelőzően a zöld-fehér mezesek szombaton 27–22-re diadalmaskodtak az Unirea Dobroești felett. A találkozókat a Szabó Kati Sportcsarnokban rendezték.