Vasárnap több helyszínen, változatos műsorral megkezdődött az Őszi Közművelődési Napok, a Háromszék (főként vidéken) pangó kulturális életébe némi pezsgést bevinni hivatott rendezvénysorozat.
Az első nap nagy — és sajnos, a nyolc nap alatt már nem ismétlődő — eseménye a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-iskola Diákszínpadának sepsiszentgyörgyi bemutatkozása volt a Dorombszó című mesejátékkal, egy ízig-vérig háromszéki előadással: ötletétől kivitelezéséig minden helybeli, még a rendező, a székesfehérvári Adorjáni Viktor sem lóg ki a sorból, hiszen oly rég s kitartóan jár vissza a háromszéki amatőr színjátszást pártolandó s pátyolgatandó, hogy immár tiszteletbeli háromszékinek számít. Az ötlet — a népi hangszereket és zenét népszerűsíteni a gyerekek körében — szintúgy helybéli fogantatású, a szövegkönyvet Csibi Szabolcs zenész, hangszerkészítő írta, zenei szerkesztője Kelemen István, hangszereknek öltözve játsszák a kovásznai diákszínpadosok, kiegészítve két hivatásossal, Piroska Klára és László Károly színművésszel — ez a felállítás sugallja az első fenntartást: nem lesz-e éles a különbség a hivatásosok és amatőrök játéka között? Ám a diákok derekasan helyt állnak, hogy a kovásznai iskolában immár hagyományos a színjátszás, azt bőséggel bizonyítják. S amatőrök lévén, fel sem kell róni nekik a néhol nehézkes szövegmondást, az erőltetett székelyes tájszólás különben sem tesz mindig jót az előadásnak. Bár ezt a nézőközönség nem nehezményezi különösképp, miként a kisebb rendezési vagy zene-tánc összhangbéli döccenőket sem. A célközönség — a gyerekek — ugyanis feszülten ül, hol épp helyet kapott, na jó, hosszabb párbeszédeknél olykor kissé lankadó figyelemmel, de a zene ritmusára — és nem a gépzenéére, tehát az előadás elérte egyik célját — önkéntelen is mozdulnak, bátorításként tapsolnak, mikor kell, majd a végén sorolják a hangszerek neveit, s ha vétenek, hát az őket elkísérő felnőttek javítanak, kik a maguk során szintúgy élvezik az előadást, még ha nem is bólogatnak vagy dobolnak ujjaikkal/lábukkal a zenére, csupán mosolyognak sűrűn, s olykor elrévedő tekintettel emlékeznek valamire, akaratlan is bizonyítva, a Dorombszó nem csupán gyerekeknek, de minden korosztálynak szóló mesejáték. Az előadás minőségéről pedig annyit csupán: az október végén zajlott Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon második díjjal jutalmazták a Dorombszót.